Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vastaps

, 632 olvasás, Fatyol , 3 hozzászólás

Gondolat

    A deszkákat jelentő világon
    súgólyukba taszítva halkul a lelkiismeret.
    Taps helyett indulatok dübörögnek
    s olcsó statiszták játszanak rég elfeledett hősöket.
    A darab megbukott,
    de hiába. Mű-sorokba rendeződve a nézők,
    holnap talán ők lesznek műsoron…
    Kiplakátozva életek, sorsok…
    Holnapra feledik…
    Műkönny szárad az arc piros pozsgáján,
    a szív belül már rég meghasadt.
    Kosztümöt kosztümre halmozva,
    csupán a nagy alakítás maradt.

    Talán ott a sor közepén ül,
    jegy nélkül, a sötétségbe burkolva
    az az egy, ki még sírni tud…
    De már egyre megy, hogy érzed-e amit látsz
    vagy csak átéled, holnap majd rajtad nevetnek
    s a taps rajtad dübörög majd, de nem érted.

    S ahogy lehull majd a bordó brokát,
    elrejti némán az elhullt véred nyomát.
    Felseprik majd szíved darabjait,
    s te csendben mosva arcodat
    elveszted ami lenni akartál: a Valakit.
    Tükrödre vetődik majd szemed,
    végre rádöbbensz majd:
    nem eljátszanod kell,
    hanem meglelned önmagad.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Fatyol
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 62
Regisztrált: 1
Kereső robot: 18
Összes: 81
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0682 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz