Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Pokoli nyugalom

, 432 olvasás, Fatyol , 2 hozzászólás

Sajgó lélek

A poklon túl pihen…
Lávába égetett meddő jajszó
a szemfedője. Fájdalmak,
remények,
égbe kiáltott esdeklő imák,
és reménytelenség temérdek.
Mind, mind ráfeledve,
eltemetve. Vonóként húzva
hullott hajszálain zenélt
szerenádot …
még önmagának,
a reá váró összes sakálnak
hogy eljárja önmagával
a végső haláltáncot.
Most ott pihen. A poklon túl.
Bazaltkőként nehezedik rá
minden kínja. De még bírja,
csak pihen. Márványba önmaga marta
ítéletét… Ránehezdve keresztje: neve.
Aranyra festve betűin léte ígéretét,
könnye mossa, cseppről-cseppre marja
sziklabörtöne sarkait élesről lágyra,
az érte esdeklők szavára
dobban egyet,
majd újra, és újra,
ujjbegyében rezzen az ideg,
pillái nyílnak…, a poklon túlra
hívja újabb háborúra léte,
létének egyetlen értelmes érve:
lesz kiért meghaljon újra,
szeretve várják őt visszatérve.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Fatyol
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 3
Kereső robot: 15
Összes: 30
Jelenlévők:
 · Gál András Andor
 · Ifjabb_Tok
 · Stifter Sipos Marianna


Page generated in 0.0463 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz