Azt álmodtam
hogy azt álmodtad, holnap együtt emelkedünk az égbe.
Tengerébe együtt merítkezünk
lelkünk együtt terítjük fényre.
Kérdeztem
megvan-e még a szárnyad, s hogy tartjuk örök lángon a vágyat?
Bőrünk illatán emelkedünk - mondtad -
odafönt vetünk neki ágyat.
Kérdeztem
mit vigyünk magunkkal, hogy ne kelljen hiányt szenvedned?
Elég lesz, ha ketten leszünk - mondtad -
az egész világot szeretem benned.
Kérdeztem
magunkkal visszük-e az erdőt? A fákat hogy mozdítjuk el innen?
A virágokat is visszük - válaszoltad -
a szívünkben elfér minden.
Kérdeztem
mi lesz a csontjainkkal, mert én azokat is szeretem benned…
Nem válaszoltál. Csak döbbent szerelemmel n é z t é l
a csontig hatoló csendben.