Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A kis nyírfa

, 1561 olvasás, Bogáncska , 6 hozzászólás

Gyerekeknek

- Szia! – nyújtózkodott a tölgyfácska.
Szemügyre vette az új szomszédot.
- Ronda vagy – mondta.
- Szerintem is olyan rút vagy – vette szemügyre a hárs is.
A kis nyírfa meg csak lógatta leveleit, legszívesebben elbújt volna a föld alá, ahogy a gyökerei.
- Nem igaz! Az emberek azt mondták, szép vagyok… – mondta bátortalanul.
- Szép-e? Hát olyan sápadt vagy, mint a holdvilág, nincs senkinek ilyen fehér törzse! – nevetett a tölgyfácska.
- De igenis, hogy van! – felelt a kis nyírfa – Ahonnan én jöttem, az összes fának ilyen szép, fehér kérge van.
- Háát – bizonytalanodott el a hársfa – végülis, az kellemes látvány lehet.
- Bizony az!

És a kis nyírfa elmesélte, milyen jó volt társaival játszani a széllel, és milyen felemelő érzés, amikor annyi testvére van, akik mind ugyanolyanok, mint ő, és mind szeretik. Mesélt arról, amikor jött néhány ember, óvatosan körbeásták és felrakták őt egy nagy teherautóra.
- Nagyon rossz volt elválni a többiektől – mondta – addig integettünk, míg csak láttuk egymást.
De azért az út tetszett neki. Rengeteget utazott, és sok szép tájat látott, míg végül megérkezett ebbe a különleges parkba, ahol ő az egyedüli nyírfa.
- Igen, mert ez egy arborétum lesz, ahol minden fácskából csak egy-kettő van! Az öreg mamut-fenyőtől hallottam! – kotyogott közbe a tölgyfácska. De a hárs csendre intette, kíváncsi volt a folytatásra.

És a kis nyírfa csak mesélt és mesélt. Elmondta, milyen volt megérkezni kora reggel az épülő kertbe, mikor még minden harmatos volt, és a növények aludtak. Óvatosan leemelték a teherautóról, beállították agy nagy gödörbe és betakarták a gyökereit illatos, sötét földdel. Körbenézett, és bár hiányoztak a testvérei, lenyűgözte a sok-sok szépséges fácska, akiket őelőtte hoztak ide, ugyanolyan féltő gonddal kiválasztva a legszebbeket az erdőkből, mint ahogyan őt is. Tetszettek neki a szomszédai, a hárs, és a tölgyfácska, és alig várta, hogy a reggeli napsugár meleg ujjacskájával felébressze őket.
A tölgyfácska és a hárs – akik eddig kíváncsian hallgatták – elszégyellték magukat.
- Ne haragudj ránk, kis nyírfa, hogy ilyen gorombán fogadtunk, pedig nem is tettél semmi rosszat – hajtotta le a fejét a tölgyfácska.
- Én is bocsánatot kérek – mondta a hárs – csúnyán viselkedtünk veled.
- Semmi baj – válaszolt a kis nyírfa, - fő, hogy már barátok vagyunk. Mert, ugye, azok vagyunk?
- Igen, azok – mosolyogtak a kis nyírfára.

És ettől fogva mindig együtt játszottak, jókat beszélgettek és dicsérték egymást, milyen szépen növögetnek. Közben megnyitották az arborétumot a látogatók előtt, és lassan elmúlt a tavasz, a nyár is, és már szállingóztak lefelé a leveleik, de a kis nyírfának minden este el kellett mesélnie, milyen szép a kiserdő, ahol minden fa kérge fehér.
- De gyönyörű lehet! – ábrándozott a tölgyfácska – Minden fa fehér, és együtt hajladoznak a szikrázó napsütésben!
- Igen, csodaszép! Bárcsak ti is láthatnátok!
- De jó lenne – lelkendezett a hárs, - ha csak egy napra, vagy csak egy pár órácskára ilyen szépek lennénk mi is!

Így beszélgettek napról-napra, hétről-hétre, és közben beköszöntött a tél is. Csupaszon meredtek ágaik az ég felé, és egyre hidegebb lett.
- Te még most is milyen szép vagy, kis nyírfa! – szólt egyik este a tölgyfácska – Minden sötét, a szép színes leveleink lehullottak, de neked most is fehér a színed. Irigyellek kicsit…
És másnap reggel valóra vált a kis fák álma: mindegyikük törzse fehér volt, sőt, még az ágaik is! Zúzmara lepte a tájat fehér csipkeszegéllyel díszítve mindent.
- Nézd, kis nyírfa, nézd hárs! – örvendezett a tölgyfácska – Fehér minden!
- De szép! – mondták ámulva.
- Ilyen szép lehet a kis nyírfa otthona – szólt a hárs.
- Á, nem – szerénykedett az, - ez sokkal, de sokkal szebb!
- Mostantól nem kell sohasem szomorkodnod, mi leszünk a testvéreid!
Álltak a reggeli fehérségben és csodálták a világot, ami csak lassan változott délutánra vissza fekete komorságba. De ezután még néhány napig minden reggel erre a csodára ébredtek, és minden nap örültek neki bohón és önfeledten.
Együtt hajlongott a három fehér fácska a hideg, metsző szélben, mikor egy kislány, aki a családjával arra sétált, felmutatott a fákra, és felkiáltott.
- Nézzétek! Milyen szép fehér mind a három! Mintha testvérek lennének!
Azután továbbment szüleivel, és testvérével. A fácskák pedig zúzmarát hintettek a lábuk elé, fehérre festve az utat, amin haladtak, és boldogan integettek a távozó kislány után.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gyerekeknek
· Kategória: Novella
· Írta: Bogáncska
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 2
Kereső robot: 13
Összes: 28
Jelenlévők:
 · Magyar Anita
 · Öreg


Page generated in 0.0383 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz