Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Sophora japonica 'Pendula' (2. változat)

, 1228 olvasás, Syringa , 15 hozzászólás

Természet

Sötét bánatíven csüngő
hajtásaid, földig hajolva remélnek
Feltámadást.
Erővel görbített hátadon
látszik, mily kényelmetlen
neked a hajladozás!

Melletted fehéren izzó
kőkoporsó - afféle hivalkodó
mégis zord mementó -
üzeni lombodnak nap mint
nap, a halált.

Körülötted széles árvacsalán-
tenger hullámzó mosolyán
búcsúzik a nyár. Szelíden átkarol
sátrad alá hajol, hogy haragos
zöldedből vennél vissza már…

Nem látsz magadra -
de én, előtted állva csodálok
koronád búbján egy bóbitát.
Reményzöld hajtás nyújtózik
az égre… hogy halvány színével
a napfényt elérje, suhanó
szellőre bízza magát.

Tagolatlan szépség minden
tömény bánat. S te oly szép vagy
szomorú japánakác…
Ha én is fa lennék, kedvesed
lehetnék. Rád vetném
színeim rejtett fénysugarát.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Syringa
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 34
Regisztrált: 4
Kereső robot: 41
Összes: 79
Jelenlévők:
 · Bernaat
 · imreolaah
 · Pekka
 · Vox_humana


Page generated in 0.0535 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz