Lehetőségeket írt, egyfajta telítettségbe kapaszkodva. Elképzelései súlyának minden atomját érezte. Lassan, de megmenekült mindentől, ami felidézhető, ahogy emlékei éterivé váltak számára. Érzékelte gondolatai nehézkes lángját és a sötétséget élete mélyében.
A betűk ködös elemekként tértek vissza csontjai mélyére. Sarokba szorított tényekkel fogalmazta újra a jövőt, mikor a hajnal lángja sötétségben találta. Napról napra fogyatkozott benne a magány, ahogy kiforratlanul, egyre inkább darabjaiban látta maga előtt a feltámadást - művein keresztül.
Szögekként verte deszkákba minden régi sikolyát, s próbálta megidézni legbelső energiáit egy utolsó álom erejéig.