Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Amikor a hamu belepi szívemet

, 420 olvasás, RealEnigma , 1 hozzászólás

Sajgó lélek

Mint az ég, amikor összeér a Földdel és csókban nyúlnak el, amikor csókjuk folytán lángokban perzselődik minden, lelkem is így ég a fájdalom tüzében. Tombol a vihar és pusztít a hurrikán szívemben. Minden egyes dobbanással égig érő lángnyelvek csapnak a kék légbe, mitől magam körül is felégetek mindent. Ragadós, szürke hamufelhő pereg árva fejemre és a füst könnyeket csal szemembe. A kín hamva mardossa vörösre s csípi, mitől fekete gyémántok hullanak kezembe. Mélyen legbelül már végjáték közeleg. Szívem kemény és ében-szín faszén, melynek minden dobbanás egy utolsó megfeszített roham a végig. Múmia vagyok.
Elszenesedett füstölgő semmi, amit a tábortűz közepén hagynak örök időkre. Nem kell az már senkinek, hasznavehetetlen. Az őszi eső majd elmossa, hogy nyoma sem marad a nyári kacajjal és vígsággal teli életnek, amikor örömtűz volt a neve s úgy csapott fel a magasba mint bíbor kard, minek útját semmi sem állhatja. De ez itt már a roham és küzdelem vége.
Még egy utolsó dobbanás, még egy erőltetett menet és jöhet a végítélet.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Ez+az
· Írta: RealEnigma
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 3
Kereső robot: 14
Összes: 35
Jelenlévők:
 · Kavics
 · northman
 · PiaNista


Page generated in 0.0614 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz