Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Lili világa V.

, 400 olvasás, RealEnigma , 1 hozzászólás

Fantasy

Attól a pillanattól, hogy Valéria magára hagyta az özvegyet, egy olyan időszak következett, melynek semmi köze nem volt a jelenhez, sokkal inkább a jövőhöz.
Napjait látszólag magányosan, valójában pedig nagyon is társasággal töltötte.
A maga kis társaságával, melyet egyetlen magát normálisnak tartó ember sem ismerhetett.
Napközben a virágait simogatta órákon keresztül, éjjelente pedig az álmai kötötték le, amiket sorra elfelejtett az ébredéssel.
Már nem volt furcsa a viselkedése az asszisztense számára, hiszen tisztában volt mindennel, mégis egyre aggasztóbbnak találta Lilit. Az asszony lefogyott, mert az étkezésekre soha nem jutott ideje és furcsán csendes lett. Olyan volt, mintha ébren is álmodna, mintha nem is e világon bolyongana, mert életnek a legnagyobb jóindulattal sem lehetett nevezni azt, amit folytatott.
Veronika egyik reggel szokásához híven igyekezett munkahelyére nagyon korán megérkezni, hogy elintézhesse a ház körüli tennivalókat, amiket már hetek óta ő végzett főnöke helyett és legbelül reménykedett abban, hogy az asszonyt jobb színben fogja találni…
Belépett az ajtón és igyekezett a háló felé, hogy ellenőrizze a nő jól van e. Útközben az ebédlő nyitott ajtaja arra késztette, hogy benézzen és mosolyogva nyugtázta, Lili tegnap éjjel evett.
- Talán nincs nagy baj és minden visszatér a régi kerékvágásba. - mormolta.
Aztán benyitott a hálóba és megmerevedett.
A kócos kislányos nő törökülésben ült az ágy közepén és hintáztatta felsőtestét, miközben idegesen tépdelte a haját.
- Úr Isten Lili!
- Mi történt veled? - szaladt legalább két oktávval feljebb a hangja.
- Nincs baj, csak nem látom. - Nincs baj, csak nem látom… - hajtogatta az asszony.
Veronika próbált rájönni mi történhetett, de hiába akart beszélgetni, az öt szón kívül másról, mi szerint: "Nincs baj, csak nem látom.“ - semmit nem sikerült kihúzni főnökéből.
Órákon át töprengett mit tegyen, aztán elhatározta, hogy orvost hív.
- Ez már ahhoz képest is nonszensz, amihez hozzászoktam. - Nyugtatgatta magát tárcsázás közben arról, hogy éppen jól cselekszik.
Az orvos hamar megérkezett és Lili állapotát látva úgy határozott, hogy elmeosztályi gyógykezelésre van szüksége. Valéria nem titkolta érzéseit, hangosan zokogott amikor a mentősök két oldalról karolva kísérték a betegüket kifelé, az meg rá sem hederített semmire, csak mormolta a mondatot, amit azon a napon már ki tudja hányszor elmondott és ki tudja miért…
A laboratórium hamarosan bezárt, hiszen a biológusnő nem végezte munkáját az elmúlt időben, ezért aztán a megbízói kártérítést követeltek.
Egyik éjjel a tűzoltókat riasztották az Aaron laborhoz. Senki nem sérült meg, de sajnos minden odaveszett. Másnap az asszisztens ismét meglátogatta szeretett barátnőjét, mert hát ugyan ki nem mondták soha, de mindketten tudták és érezték, hogy ez jóval több, mint munkatársi kapcsolat. Ahogy belépett a kórterem ajtaján a lány látta, hogy Lili ugyanolyan állapotban van, mint előtte bármelyik másik nap. Szomorúság és fájdalom járta át a testét és lelkét. Borzalmasan érezte magát azért, mert nem tudott segíteni.
Pedig minden olyan tökéletes volt addig, amig az a bizonyos Amazonasi utazás meg nem történt. Valéria nagyon sokat töprengett ezen és minden nap, minden látogatása alkalmával megpróbálta Lilit szóra bírni, de az asszony amióta a kórházban van senkivel nem beszélt egy szót sem. Tekintete a semmibe mered ahogy törökülésben hintázik és mormolja a mondatot, amit már mindenki hallott.
Az orvosai szerint ez az állapot nem igen fog változni… Az asszisztens szíve majd meg szakadt a szavak hallatán és bármire képes lett volna, hogy csak egy kis javulást lásson, de a nő állapota egyre csak romlott. Arca szürke lett és gyönyörű kék szemei amik folyton a messzibe tekintettek zavaros víz színűre változtak.
El kellett fogadni a tényt… Lili már soha nem jön vissza.
Ott ragadt abban az álomban, amiből azon a reggelen nem sikerült felébrednie. Valéria meg volt arról győződve, hogy a főnöke nem zavarodott meg, csupán elmerült az álmok országában és nem találja a kivezető utat.
Néhány évvel később, miután az a bizonyos éjszakai tűz támadt a laborban, az újságok egy teljességgel hihetetlen dologról adtak hatalmas betűkkel a címlapon Frederic vigyorgó képével hírt, mi szerint a tudós biológus olyan felfedezésre tett szert, amilyenről még nem hallott a világ. A cikk szerint egy kutatása során a férfi felfedezte, hogy a növények éppen úgy kommunikálnak, mint az emberek, csak ugye nem szavakkal, hanem az érzékszerveink segítségével. A lány nem hitt a szemének.
Azt gondolta akkoriban amikor az a szerencsétlenség történt, hogy az élet fintora volt csupán a tűz és amolyan befejező akkord, ami egyszer és mindenkorra lezárta Lili kutatásait. De mégsem!
Így minden világos lett.
Valéria viszont tudta, hogy semmire nem fog jutni az aljas kutató aki ellopta ex főnöke dukomentációit hiszen a lényeg, mindennek a kulcsa a kék naplóban van, amit a lány még akkor magához vett, amikor a mentők elvitték Lilit.
Pár hét múlva a temetőben egyetlen ember és a pap állt egy ébenfekete koporsó felett, amin ez állt: " Nyugodj békében Liliana Aaron“
A törékeny, pici nő aki könnyeitől nem látott semmit odalépett és valamit motyogott, majd rátett egy könyvet.
A koporsó alábukott a sírba, Lili Aaron minden titkával és a nagyszerű emberrel, aki ő maga volt.
A temetés után Valéria ismerősei kezdték furcsállni, hogy a lány egyre hanyagolja őket s nagy hirtelen, ki tudja miért Dél Amerikába az Amazonas vidékére kellett utaznia…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Novella
· Írta: RealEnigma
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 3
Kereső robot: 11
Összes: 34
Jelenlévők:
 · hegeanna
 · léna
 · PiaNista


Page generated in 0.0412 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz