Le nem megy lányom láza.
És hiába minden méze-máza
Poroknak, különös kencéknek,
Egyre veresebb, mire felébred.
Priznicet neki!
S míg ül a langyos kádban
Sürgünk körötte hárman,
Anyja, nagyanyja, apja.
Hűtését hálával tűrve,
Nyakig a langyos vízben ülve
Reszket, bágyadt a drága,
És megadón várja az orvost.
Nomármost ezer kérdéssel
Nyúzzuk, mi felnőttek,
S hogy oszlassuk a sötét felhőket,
Bohóckodunk kétes érzékkel.
Mígnem szemébe nézek,
És látom, könyörög némán kislányom.
Mond mi bánt, mit szeretnél? _Eszmélek.
-Apuci! Mesélj valami szépet!