Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Lili világa I.

, 455 olvasás, RealEnigma , 2 hozzászólás

Fantasy

Lili most is az intézet téli kertjében sétálgatott a növényei között, mint minden nap az elmúlt öt évben.
Volt abban valami különleges, ahogy megérintette őket és ahogy csukott szemmel elsétált közöttük… valami megfoghatatlan egy kívülről szemlélődőnek.
Liliana Aaron, egy teljesen hétköznapinak is mondható nő. Biológus, aki a harmincas éveinek talán a felénél járhat, de amolyan kislányos, kortalan arca van, ami még inkább szembetűnő akkor, amikor növények közelében látjuk. Ismerősei és barátai szerint a férje halála óta kissé zárkózott és különc lett, de lehet, hogy valami lelki problémája is van, mert pár éve olyan furcsa.
Amikor Peter, Lili férje, aki szintén biológus volt tragikus hirtelenséggel életét vesztette egy sziklamászás alkalmával, felesége hónapokig nem volt hajlandó beszélni és egyáltalán tudomást venni a külvilágról, legkevésbé az emberekről.
Csak lézengett, mint egy véletlenül itt ragadt lélek, akinek semmi dolga már e világon, csak muszáj még viselnie az életet.
Peterrel egy kutató laboratóriumot vezettek. A növények intelligenciájával kapcsolatosan kutattak, de valahogy a köztudatba nem kerültek be, mert amolyan rejtély övezte mindig őket.
És amikor Lili egyedül maradt, a laboratóriumból elköltözött, mondván a kísérleteknek nincs értelmük férje nélkül. Állását, karrierjét feladva lézengett a világban.
Egyszer hetekre eltűnt, majd amikor előkerült azt állította, hogy Dél Amerikában járt az Amazonas vidékén és végre kiheverte a törést.
Ezt ugyan senki nem hitte el neki, mivel mindenki tisztában volt azzal, hogy Peter volt az egyetlen ember, akit Lili igazán közel engedett magához és szeretett. A kétségek ellenére viszont senki nem firtatta a dolgot, mert láthatóan boldogabb volt az asszony és az üveges tekintetét felváltotta egy amolyan érdeklődő és szikrázóan jó kedvű, sugárzó szempár, ami mindenképpen megnyugtató volt.
Az utazását és a nagy változását követően felgyorsultak az események.
Lili saját labort építtetett, és hatalmas kertet, aminek a közepében egy pompás téli kert is helyett kapott. Mindenki azt gondolta, hogy megőrült és ez már a végstádium az állapotában, mert értelmetlennek tűnt, hogy egy középszintű kutató magán útra lépjen.
De bármit is gondoltak vagy hittek az emberek, tényként állapította meg mindenki, hogy az özvegy újra él.
A laboratórium és a pompás kert átadóján megjelent Frederic, Lili régi munkahelyének tulajdonosa is, aki ugyan sok sikert kívánt a nőnek, de igazából sütött a szeméből a kíváncsiság és a féltékenység. Nem tudta mire vélni a dolgokat. Egyben azonban biztos volt. Tudta, hogy ez nem véletlen hóbort és nem is agyament szeszély Lili részéről, hanem nagyon is tudatos tett. Ismerte annyira az asszonyt és halott férjét is, hogy tudja, ők nem véletlenül tettek dolgokat. Nem volt véletlen az sem, hogy a kutatásaik eredményeit, amit a növényekkel végeztek teljes homály fedte. Nem használták a központi számítógép rendszert sem, nekik saját rendszerük volt, amihez kettejükön kívül más nem férhetett hozzá. Talán még Valéria az asszisztensük, de ebben nem volt biztos. Az ex főnök szerette volna kideríteni a dolgok miben létét, és szinte megszállottan kutatott a házaspár munkái után, de valahogy nem járt sikerrel.
Az is furcsa volt, hogy mindössze három embert alkalmazott az asszony az új intézetében. Valériát az asszisztenst, Gregort a biztonsági őrt és Camillát a kertészlányt. Ők négyen alkották a misztikus és titokzatos új csapatot.
Az átadó óta semmi más nem változott, pedig annak lassan négy éve már, csak annyi, hogy Lili kivirult.
Senki nem értette az okát, habár azzal mindenki tisztában volt, hogy valami a titokzatos út és a munkája kapcsán történhetett.
Nos, mint említettem, a különös asszony ma is a télikertjében sétálgatott becsukott szemmel, mint egy papnő a hívei között. Kezei légies könnyedséggel simították a növényeket, mintha így kommunikálna velük, amikor az asszisztens belépett az üveg ajtón és szinte suttogva közölte: - Négy óra van.
- Köszönöm Valéria, máris indulok.
Azzal Lili odalépett a liliomokhoz és végigsimítva, teljes áhítattal, kiválasztott közülük hármat. Óvatosan, már már szertartásosan levágta őket, s közben mormolt valamit, majd a virágokkal a kezében elindult szokásos útjára, amit öt éve minden nap megtett a temetőbe.
Az asszonynak időközben megkoptak a barátai és ismerősei, ugyanis teljesen visszavonulva élt a növényei és a három alkalmazottja társaságában.
Nem járt el sehova, csak a temetőbe minden nap, pontban délután négykor.
A sírkertbe érve Lili arca kimondhatatlanul szomorúvá és megtörtté vált. Könnyed, légies járása cammogássá lassult és az egész látványa egy megtört, vénségére emlékeztette az őt figyelőt. Szemei fátyolos tekintetűek lettek és hófehér arca szürkévé változott. Kezében remegett a virág, arcán könnyek peregtek le.
Olyan volt, mint egy némafilm, amit fekete fehérben néz az ember, de nem is hiányoznak a színek, mert a mérhetetlen fájdalom csak úgy sütött a látványból.
Ahogy elérte a fekete márvány síremléket, azonnal térdre borult. Könnyei gyémántként koppantak a hideg felületen, melyet a nap zöldesre színezett.
Hosszas zokogás után végre felemelkedett a nő és elhelyezte liliomait a vázában, majd odalépett a síremlék körül százával virító más és más fajta, szebbnél szebb növényekhez és újra olyan földönkívülivé vált a látványa, mint a kertjében.
Szemei csukva, arcán még a sós könnyek nyoma, de Lili arca határozottan boldogra váltott.
Talán a férje közelsége vagy ki tudja mi okozhatta ezeket az irracionális érzelemváltozásokat, minden esetre nem volt mindennapi a látvány.
Úgy egy óra elteltével az asszony hangos búcsút intett halott szerelmének, ígérve, hogy holnap újra eljön, majd a virágokon végighúzva menet közben a kezét, elsétált.
A temető kapuból még visszanézett és vett egy mély lélegzetet, aztán elindult haza, hogy újra átadja magát a növényeinek.
Ahogy a sétányon, a hosszú platánokkal övezett keskeny úton haladt, szinte mámoros arccal nézelődött és élvezte az ősz vöröses barna csillogását.
Ismerősök köszöntötték, akikkel udvariasan váltott pár mondatot, de igyekezett a lehető legrövidebbre zárni.
A kérdésre, mi szerint hogy van, szinte mindig ugyanazt válaszolta: - Köszönöm szépen, kitűnően!
Egészen bizonyos, hogy az emberek ezt csak részben hitték el, de már megszokták az évek során ezt a furcsa kislányos nőt, aki titokzatos kertjében és a temetőkertben éli napjait.
Elfogadták, hogy Lili ilyen lett és már nem volt feltűnő, amikor valaki háza előtt elhaladva áhítattal simogatta a fákat és a virágokat.
Nem tartották már misztikusnak, legfeljebb kicsit dilisnek azt, ahogy viselkedett.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Novella
· Írta: RealEnigma
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 2
Kereső robot: 13
Összes: 33
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · hegeanna


Page generated in 0.0409 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz