Mikor az élettérképeden nincs lépték
nyúzott nappal a mérték
összeborult égtájak közé
befurakszik a sötétség
rajta az út mintha visszafolyna
túlvilági álom, ezernyi emlék-
fényforráson annyi minden elég.
[Szavak mögött nincs teríték,
közhelyek, terek, szűkös esendőség
hol minden valamikor ráért
nem mondott semmit másként.]
Térképeden ma torz az érzék,
laboratóriumi vérkép, keringés-
hiánnyal küzdő éjkilométer,
arasznyira tőle beborult a kékség.
Ott van, rajta van az összes
vérzés, vesztett álomcsaták sebhelyes
vésetű nyomai, ólomnehéz hosszúság
mégis rövid múltú távolság.
[Egyhelyben topogás sosem tud lépni,
halomba hordott gondod
megoldhatná más és nem lesz vele dolgod.]
Szeretetlángtól majd tudsz élni,
remélni és égni
ha kinyújtod felé mindkét kezed,
életedben megújul a mérték
fénylő nappalod lesz a lépték
látod: kinyílnak az égtájak
minden újdonsággal megtalálnak,
észrevétlenül ölelő fűzöld
mindenségét akkor tárt karokkal üdvözöld,
felejtheted, hogy a sötétség szája rád meredt,
mindennél többet ér a szeretet,
nem ellobbant születésnapi gyertyameleg.
2010.03.16.
Megjegyzés: Á.-né F. M.-nak