Kibújt a testből, akár a ruhából,
mit egy nehéz nap után a székkarfára tett.
Kibújt, de nem szökkent tőle távol,
egy darabig még ott lebegett…
hogy lássa, nélküle is megy tovább az élet,
van, ki a tyúkokat reggel kiengedi,
lenyírja a füvet, s ha süt majd a nap,
a virágokat is megöntözi.
Nem volt szomorú, és vidám sem persze,
mert úgy kellett lennie, ez volt a rend!
Mi álltunk a sírnál, és nem sejtettük,
amit Ő már tudott… odafent.