Ültem a parton,
a tó tükrében
a Holdat láttam
magamat néztem.
Az Ő fénye
ragyogott bennem.
El sem hittem,
könnyemet nyeltem.
A Hold a barátom.
Eltűnik néha.
(Hopp, a vízből
ugrik egy béka,
ide hozzám,
pont az ölembe,
nem csókolom meg
féltékeny lenne
az én Holdam),
ki eltűnik néha,
de visszajön hozzám,
hisz a szándéka
tisztes, és rendes.
Nincs is baj semmi.
Most is éppen
kezd kerekedni.
Ezüst köpennyel
takar be engem,
Magába szívja,
pillangó lelkem.
S ha Holdam elfogy,
mert itt az ideje,
akkor én is
elfogyok vele.