Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szakad…

, 344 olvasás, Hoporty , 0 hozzászólás

Természet

Poros útnak fullasztó permetét,
dézsával mossa a víz.
Számban, száraz homokszem helyett,
lassacskán sáros az íz.

A ló is csahos, szája szegletén
hab tűnik fel.
Kongó szikességből patája,
sárba süllyed el.

Messze az otthon, de fának dőlni
inammal nem merek.
Fegyver villan felhők mélyéből,
s kíséri dörrenet.

Odébb a folyó korbácstól jajgat,
ha tudna menekülne.
Kanyargós medrében gyönge testtel,
mint ha falnak ütődne.

Földön fekszik a vetés, üvölt rá
a pálcát tartó szél.
Kutya lapul gazdája előtt így,
ki szökésből hazatér.

Domb mögött a falu, határán
rakott kazal ég.
De újra szikra hull alá
egy még nem elég.

Pajtában süvöltnek megrettent,
zablátlan állatok.
Szalmából vérvörös enyészet sebtében,
lábukhoz átfutott.

Ajtót! Ajtót! Valaki, torkából
így prüszköl vizet.
Nincs, ki a kárért bő kézzel
holnap majd fizet.

Másutt is hangzanak káromkodás
visító szavai.
Csak a jószág! Meg a ház meneküljön!
Ne törjön ablaki!

Pattannak fának ágai, mint hangszeren,
ha túlfeszül a húr.
Szilaj az ember, húz mint a jószág,
mégis a természet az úr.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Hoporty
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 1
Kereső robot: 16
Összes: 30
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.0581 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz