Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nagyvárosi „ idill”

, 542 olvasás, margot , 45 hozzászólás

Ezek vagyunk

Bűz van, metsző hideg, és embertömeg.
A szmog a bokrok hajában megtapad.
Fáradtan sodródok az emberárral,
Előttem a nép csak lépésben halad.

Magába szippant a Metró-lejáró,
Lihegő szaga gyomrom felkavarja.
Szürke, lárva testek ruhába bújva,
Üresen néznek a szemközti falra.

-Tessék adni azért, mert szépen kérek-
Nyekereg egy koldus a földön ülve.
Rongyaiból nyújtja csont sovány kezét,
Hullámpapír ágyára visszadűlve.

Mint zátonyt, kikerülik az emberek,
Hirtelen mindenki másfelé tekint,
De nem adja könnyen a szerencsétlen,
Karját könyörgően nyújtja ki megint.

Megszokott kép, hát minek is adnának?!
Még egy forintot sem vetnek elébe.
Mit keres itt, csak rontja a levegőt!
Zavarják innen, menjen a fenébe!

Megvetően néznek a lecsúszottra,
Az nem néz vissza, csak karját emeli.
Jön egy kopott ruhás öreg nénike,
S szelet kenyerét a kezébe teszi.

Szomorúan nézem a jelenetet,
Oly csóri vagyok, ülhetnék ott én is.
Kevés a pénzem, visszaútra elég,
De úgy szeretnék segíteni mégis.

Fogom kis motyómat és keresgélek.
Pár forintom van, valahogy behozom.
Már úton vagyok, úgyis hazaérek,
Kicsit szégyenkezve, hát odaadom.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: margot
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 38
Regisztrált: 5
Kereső robot: 43
Összes: 86
Jelenlévők:
 · Aevie
 · bbbbb
 · Janó Nataniel Dávid
 · Sybill Webster
 · Tóth János Janus


Page generated in 0.0517 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz