Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Búcsú

2010-03-17 10:00:00, 824 olvasás, fefo, 10 hozzászólás

Nem énekel már a lelkem,
nincs bennem annyi bánat,
hogy eldaloljam
a holnapnak vagy a mának:
csak csendes békében élek
a fények, megülnek szemem sarkában
mint pillangók a tele nyárban
amikor csüggedten susog a nyárfa,
és a szél is arról beszél,
halld csak jön már az éj.

Nem vagyok már éhes
az édes szavakra, csak arra figyelek,
hogy a távoli hegyek elindultak,
égi utakat látni,
nekem ösvényt vágni a sűrű végtelenbe
csatakos hajnalok bíbor távolába,
ahol az ősök lelke örök útját járja
ahol úgy érzem majd,
újra otthon vagyok.

Nem halt ki bennem a szeretet,
lelkemet ezer fáklyaként ragyogja át,
minden sugarát őrizem
hogy odaát is érezzem a szépséget, jóságot,
ami éltet és éltetett,
amikor még itt voltam veletek.
Viszem a simogatás melegét,
az ölelések biztonságát,
szemetek pillantását,
tündöklő mosolyotokat,
mutatják az utat.

Gondolat

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: fefo
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 25

Page generated in 0.0262 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz