Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Csak a csend

2010-03-15 17:00:00, 554 olvasás, fefo, 2 hozzászólás

Nekem jó volt a csendem,
szellőt lobogtatott a kertben,
virágok szirmára ült
és úgy derült
szememre a szépség,
illatot kínálgató
szelíd reménység.

De a felrobbanó hangok villanása
krátereket és sáncokat ásva
az lett mindig, mindig a csend halála.

Minden megváltozott,
rohant, vágtatott, dobogott,
agyamba mászott és kiásott
régi szitkokat,
miket rám szórtak
féktelen haragok,
mert a csendet szerettem,
mert csak a szelíd dalok
nyugtatták lelkemet,
mert szóltam,
ha ordított a gyűlölet.

Azóta is csak a csend a barátom,
de ha újra hallom a gyűlölet
lelkeket repesztő zajait,
újra kiállok és újra kiáltok:

a gyűlölet kétélű fegyver:
romlásba, halálba taszít
de lelkét öli annak is
aki gyűlöletet szít,
s mint viadalra vadított kutyákat,
embert, emberre uszít.

Elmélkedés

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: fefo
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 7
Kereső robot: 22
Összes: 44
Jelenlévők:
 · Bánfai Zsolt
 · Divima
 · Kavics
 · Magyar Anita
 · Öreg
 · PiaNista
 · Tiberius


Page generated in 0.0498 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz