5.
felkészültünk
hogy egymásba lessünk
te vagy a köd
én az eső
s nézd
háromszor siklottunk tovább
a rejtjeleken mire megértettük
hová is tartozunk
6.
nem lehet.
nem is lehet
a világból kitaszítani semmit,
kilökni, mint minden bűntudatot,
vagy akármi szellemi próbát.
előttem kétujjnyi szilánkok
korhadó testedből,
mind kérgei a földnek,
-kit anya szült-
és ha még nem vénhedt el,
minden emlék újra mérgezi.
próbáld frissíteni arcod,
nézz ifjan minden pohárra, szöszzenésre,
sörből lettél és porrá leszel:
fekete huzat szárnyakon
megsebzett időkben.
… nem lehet,
nem is lehet
belőled kitaszítani semmit…
7.
megroppanok, mint minden súlytalanság,
eléd menni lidérc a kényszer,
és továbbmenni sem tudnék határodon.
betegségeim égnek,
a szavaktól is csak
nyelvi játékok röpképei:
lázálmok, csenevész vadhajtás fejemben,
és éjjelek virrasztanak asztalodnál
kihullott hajjal,
parázna verssel.
8.
legalább egyszer engedj
simán továbbsuhanni,
hogy levetkőzzem súlyod,
kikelve magamtól távol
ugyanabba a pontba,
ugyanarra a helyre,
a legelső időre.
mindenki távol érzi jól magát,
nem az időtől,
a helytől,
hanem a legtávolabb.