Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nisus per saxa I.

, 777 olvasás, Kelemen Zoltán , 2 hozzászólás

Mozaik

Hó esik,
meghint.
Gyermekkorom emlékei villannak fel.
A töltés a Tisza mellett,
egy szánkó,
utcányi gyereksereggel.
Kacaj,
vidámság.

Most azon töprengek, mindez miért múlik el?
Miért váltja fel a tisztaságot a mocsok?
Miért tűnnek el a friss hóban hagyott nyomok?
Miért festjük szürkére az eget,
miközben abban bízunk, hogy újra kék lesz,
mert legbelül érezzük, megint kék lehet.

Ezernyi kérdés,
te is, én is tudjuk a választ,
Ellene mégsem teszünk.
Pedig megvan hozzá fegyverünk.
Csak épp a háborúból elég már.

-----o----

Harcom veszett,
feledés leple fedi orcám.
Csukott szememből fájdalom tör az ég felé.
Lelkem távozik,
mint olvadó hó az utcán.

----o----

Még egy hamis ígéret.

Elérhetetlen.
Mi meg mint jó marhák,
húzzuk az igát,
mint eddig is.
Szüntelen.

Félelemmel a csontokban.
Mert csak e kettő maradt már.
Az iga mely véresre töri vállam,
s a félelem, hogy holnapra tán,
elveszik fájdalmam.

2010. február 13., Mohol

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Mozaik
· Kategória: Vers
· Írta: Kelemen Zoltán
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 330
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 357
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.215 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz