Nincs, nem lehet értelmetlen élet,
nem hátrálhatsz ki a teremtésből,
ahol vagy, ott egyensúlyozol sors-
örvényed szélén, változó szélben,
s lehet, ez lesz az utolsó őszöd.
Pici bodobácsok piroslanak,
fürgék, inal velük gondolatod.
Söröskorsók peremén áll a nyár,
a hab között már az ősz bujdokol,
finoman, pontosan billen a táj,
így rendeltetett, és már nem számít
ki figyel, kihez jut el, amit írsz,
mindegy: népszerű, névtelen vagy-e,
bármit teszel, Istennek dolgozol.