George idegesen pillantott a faliórára. Már délután három óra és Betty még mindig nem ért haza az iskolából. Lehet, hogy megint elcsavargott és azzal a képzeletbeli barátjával tölti az idejét? Dühösen az asztalra dobta az újságot, a hűtőhöz lépett, elővett két csomag fagyasztott ételt és berakta a dobozokat a mikrohullámú sütőbe. Ma nem volt kedve vacsorát készíteni, fáradt volt és nyugtalan. Mint ahogy az utóbbi évben szinte mindennap. Azóta, amióta megtudta a hírt: Clara gépe lezuhant, valahol az Atlanti-óceán fölött.
… Nehéz időszak következett. Betty nem akarta elfogadni édesanyja elvesztését, zárkózott lett. Barátaitól elszakadt, apjával is egyre nehezebben értette meg magát. Egyetlen társhoz ragaszkodott csupán…
– Betty, kihez beszélsz? Senki sincs itt.
– Apa, úgy hívják, hogy Shayla. Ő egy sárkány, egy másik világból jött, hogy barátot keressen magának.
– Kislányom, sárkányok csak a mesében léteznek.
– Shayla igenis igazi! Csak épp rajtam kívül senki sem láthatja!
… Ezek után még kevesebbet beszélgettek. George kétségbeesetten próbálta áttörni a hallgatás falát, de Betty egyre inkább bezárkózott a fantáziavilágába…
… A férfit a sípolás riasztotta fel gondolataiból. A mikró jelzett, hogy az étel meleg, tálalható. George tányért, evőeszközöket vett elő, gyorsan megterített. Betty bármelyik percben megérkezhet, s bizonyára megéhezett.
… Négy órára az étel kihűlt, a kislány pedig még mindig nem került elő. George türelme elfogyott, magára kapta dzsekijét, bezárta az ajtót és elindult az ösvényen a falu irányába.
Bettyt félúton pillantotta meg. Kinn állt az Indián-szikla peremén és a távolban figyelt valamit, táskája mellette hevert a földön. George tudta, hogy a szikla alatt ötvenméteres szakadék nyílik, bővizű patakkal a mélyén. Ha elveszti az egyensúlyát, ha leesik…
– Betty! Betty! Azonnal gyere el onnan! – kiáltotta kétségbeesetten és rohanni kezdett felé.
A kislány megfordult.
– Ne zavarj! Shaylával beszélgetek.
George dühösen megállt.
– Most már tényleg elég! Elkésel otthonról, veszélyes helyeken csavarogsz, ráadásul semmi sem létezik számodra a képzelt barátodon kívül! Azonnal gyere el onnan!
Betty dühösen toppantott.
– Shayla igenis létezik! Ő bezzeg sohasem kiabál velem! Azt is megígérte, hogy elvisz Anyához!
A szikla pereme, melyet már korábban meglazítottak a fagyok és az esőzések, megmozdult, kifordult a helyéről. George iszonyodva látta, ahogy Betty eltűnik a perem mögött.
… Nem emlékezett, hogyan jutott le a patakmederhez, a ruhája elszakadt, kezét véresre horzsolták az éles kövek. Cipője, nadrágja átázott, amint a mederben gázolt, keresve AZT a helyet…
Ott volt. Egy apró színes folt a sziklák között, mozdulatlanul. Lehajolt hozzá, kinyújtotta a kezét, de félt megérinteni az élettelen testet. Borostás arcán két könnycsepp gördült végig.
Egy árnyék vetült rá a magasból. Felpillantott.
… Fölötte ott lebegett a sárkány. Teste kékes színben csillogott, hatalmas denevérszárnyai lomhán kavarták a levegőt. Hátán pedig, nyakába kapaszkodva, ott ült Betty.
– Apa, látod, igazat mondtam! Shayla eljött és megmentett! Most pedig elvisz Anyához!
A hatalmas lény emelkedni kezdett, az ég felé. A szürke felhők között rés nyílt, egy sziporkázó ablak, s mögötte egy ismeretlen világ képe tűnt fel. Csillogó épületek, égbenyúló tornyok, s közöttük az égen… sárkányok, mindenütt.
Shayla egyenesen a nyílás felé vette az irányt, átlebbent rajta. A rés lassan bezárult, a felhők újra beborították az eget.
George ismét lenézett a sziklákra… de a kis test már nem volt ott. Egy összegyűrt zsebkendő maradt csupán a földön. George felvette, kibontotta.
A zsebkendő közepén egy kéken csillogó korong hevert. Egy sárkánypikkely.
… A férfi ott állt az Indián-szikla peremén és az eget nézte. Kereste az a rést, azt az ablakot, ahonnan az a másik világ nyílik. A pikkelyt, melyet eddig a tenyerében szorongatott, az arcához emelte, Érezte, hogy melegség, megnyugvás sugárzik belőle… és egy ismerős hang.
– Itt vagyok – suttogta Betty. – Itt van velem Anya is, vigyázni fog rám.
– Várunk, George. Itt az idő – csendült Clara rég hallott hangja. – Nincs mitől félned. Gyere, és örökké együtt lehetünk.
… A férfi behunyta szemét, széttárta karjait és lassan előre dőlt, a szakadék felé.
|