Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Manómese V

, 853 olvasás, kismeszoly , 5 hozzászólás

Ezerszín

Ettől az estétől kezdve, varázslatos napok kezdődtek!
Manópa minden éjjel álmodott Vahutával, és álmát elmesélte Kismanónak.
Mint kiderült, Vahutát nem lehet csak úgy, közvetlenül megkérni, pláne utasítani valamire. Igazából még beszélni sem lehet vele, hiszen az ember álmában legtöbbször nem emlékszik éber kívánságaira.
De milyen különös,(és ez Kismanónak kicsit gyanús is volt,) hogy Kismanó egész napos viselkedése, tanulása befolyással bírt a soron következő mesére. Így derült ki, hogy a megmászhatatlan tornyok, a felesleges, önző, vagy egyenesen gonosz kívánságokból épültek, és épülnek ma is, de a szeretet, és az önzetlenség bontja, ritkítja a toronyerdőt. Ezért, az folyamatosan változik. Így nincs út, nincs térkép, amivel el lehetne találni a varázslóhoz, de nem is kell.
Úgy kell dolgozni, viselkedni, hogy a varázsló jöjjön el hozzád, és a kitartó akarat meghozza gyümölcsét.
Hétvégenként Apa, és Anya nem győztek csodálkozni kismanó természetének változásán.
A korábbi vadóc kiskamaszból figyelmes, odaadó, sőt, egyre jobban tanuló gyermeket kaptak vissza Manópáéktól. És kismanó, a látogatásokon mindig elmesélte Manellának, milyen kalandokban volt része előző héten, és hogy kapott segítséget Vahutától. Persze, kiapadhatatlan fantáziája varázsos képeivel színezte a hetet, elbűvölve, és közös kalandokba vonva Manellát.
Így érkezett el a téli szünet, és közeledett karácsony hete.
Azon a hétvégén nem szombaton, hanem vasárnap jött kismanóért Apu. A szombat a pakolás, és a búcsúzkodás ideje volt, mert vasárnap Kismanó hazaköltözött. Kismanó szomorúan, és kétségek közt töltötte az egész napot, hiszen bár Manópa minden este álmodott Vahutával, semmi jele nem volt, hogy a varázsló meghallgatta volna Kismanó kivánságát, és bár minden látogatáskor azt mondta az orvos, hogy Manella szépen gyógyul, Kismanó ennek semmi jelét nem látta.
Vasárnap már kora reggel talpon volt Kismanó. Együtt látták el az állatokat Manómával, készítették a reggelit, de Kismanónak egyik szeme mindig a kertkapun volt. És Apa csak nem akart megérkezni…
Ne légy láb alatt Kismanó, menj játszani a barátaiddal! Ha megjön, úgy is szólok! Mondta Manóma, mikor éppen ezredszer kérdezte Kismanó, hogy mikor jön már Apa.
Bizony, az ebédidő is elérkezett, mikor meghallotta, hogy kocsi állt meg a ház előtt.
Megjött! Itt van Apa! Kiabált, és rohant előre a hátsó kertből boldogan.
Mikor kiért a ház takarásából, majd összecsuklott a lába meglepetésében. A kertkapuban Anya állt, kézen fogva Manellával. Manella ahogy meglátta Kismanót, kirántotta kezét Anyaáéból, és széttárt karokkal futott Kismanóhoz. Bár a jobb kezén még kötés volt, de mégis… széttárt karokkal!
Ott, a sarkon ölelték egymást, mikor Apa simogatta meg Kismanó fejét.
Összepakoltál fiatalúr? Ebéd után indulunk haza. Csak kettőt kell aludni, és itt a karácsony.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: kismeszoly
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 0
Kereső robot: 16
Összes: 29

Page generated in 0.0386 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz