Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Ez a mű audio formában is megtalálható az oldalon. Hangjáték, egy konyha életéből

, 2272 olvasás, Pável Colton István , 6 hozzászólás

Somolygó

Egy komolyan igen komolytalan hangjáték Pável István "Csak én tudom" című kisregényéből. Most viszont, hogy már Önök is tudják, ezzel már nem növekedne a kár, így akár kezdődhet is a műsor a szereplők és a hangjukat kölcsönzők ismertetésével. *

Elbeszélő.
Konyhafőnök: Főnök Ödön, a séfúr maga
Baki Oszi: hidegkonyhai szakács
Mester Endre mélyhűtő szerelő, távollétében a Séfúr helyettesíti
Tanulólány, aki megtanulja milyen nehéz is az élet egy Jegesmedvével
Tamás bácsi, alias Jegesmedve
Fiatal szakács, neve az nincs, de fogadni azt tud
Konyhalány, ő sem jobb a fiatal szakácsnál, de sokkal nőiesebb
Első fogadó, amikor nem fogad, a konyhában dolgozik ő is
Második fogadó, ő viszont, ha nem fogad, akkor sem dolgozik a konyhában, sem másutt.
Konyhafőnök: Mondja Oszkár maga rozmár, ma mindent elront tán?
Elbeszélő: Érdeklődött a maga egyszerű, sallang mentes stílusában Főnök Ödön, a "Maradj Szarvas Míg Meglőlek" elnevezésű vadász szálló és étterem kiváló konyhájának teljhatalmú ura, a séf úr maga.
Oszi: Na de főnök, nem kéne a ma mindössze negyedik hibám után ezt, az elhamarkodott következtetést levonni.
Elbeszélő: Védekezett a világhíres konyha, még kissé hírtelen, és mindössze egyetlen hidegkonyhai szakácsa, Baki Oszi.
Konyhafőnök: Talán ezt mondja majd a sebész is az orvos etikai tárgyalásán, amit a műtőasztalon követett el, immáron a jelentéktelen számnak tűnő negyedik alkalommal.
Oszi: Istenem, az orvos is csak ember, valahol a lelke legmélyén!
Elbeszélő: Fejezte ki mérhetetlen mértékű együttérzését, a derék, derékban alig másfél méteres szakács.
Konyhafőnök: Ezt mondtam én is a kórházból magát kereső orvosnak is, amikor beszámolt az Ön fián végrehajtott műtét "sikeréről".
Oszi: Ugye most viccelt séf úr?
Konyhafőnök: Nem, dehogy! Hogy is juthatna olyan az eszembe, hogy ilyen komoly… méretekkel rendelkező kollégát hamis hírek terjesztésével bosszantsak fel!
Oszi: Akkor az, hogy mennem kell meglátogatni szegény, régen látott fiamat, az a legkisebb mértékben sem lehet vitás. Igazán kíváncsi vagyok az én drága, egyszem gyermekemre, örökösömre, életem folytatására, szemem fényére. Bizonyára jól esik majd neki, ha kifejezem mérhetetlen mértékű együttérzésemet.
Konyhafőnök: Természetes, hogy jól esik majd ártatlan porontyának ez az őszinte lelkesedés. Be kell vallanom, még az én különben kérges szívem is meglágyult az ilyen nyilvánvaló szeretet megnyilvánulása láttán.
Elbeszélő: Fejezte ki meghatódottságát, a séf úr maga, miközben érzéseit fülig érő szájat eredményező mosollyal próbálta leplezni.
Oszi: Akkor megérti tisztelt főnököm, hogy most azonnal, mégis fájó szívvel ám, de itt kell hagynom szeretett munkahelyemet. Ugye elmehetek drága séf úr? A mai feladatomat majd elvégzi valaki helyettem!
Konyhafőnök: Ilyen nyomósokkal megtámogatott kérést nem is utasítanék el, ha nem jutna még kellő időben eszembe, hogy magának egyáltalán nincs is gyermeke, ebből viszont azt a következtetés vonom le, hogy fia sem sok lehet. Mondja! Ez egy cseppet sem zavarja magát?
Oszi: Már hogyne zavarna? Mert ha nem jutott volna a séf úr eszébe az, amit a múltkor könnyelműen kikotyogtam, már vágtatnék is az öltöző felé, miközben szerencsétlen fiam sorsa miatt átkoznám a kegyetlen világot.
Konyhafőnök: Én inkább a fia létére utaltam, amikor az esetlegesen meglévő zavaráról érdeklődtem nem kevéssé zavarodottan.
Oszi: Az ide telefonálló orvost sem akadályozta meg, az a tény, hogy megtagadta tőlem a gyermekáldást a teremtő, és közölte önnel a fiamat ért tragédiát. Akkor engem miért is kavarna fel mélyen az olyan apróság, mint a gyermektelenség? Nem mondom, tíz évvel ezelőtt még valóban fájt az éjjelenként rám törő gondolat, hogy utód nélkül hagyom itt ezt a szép világot, de kihűlt a régi láng, most már régóta nem érdekel. Egyébként úgyis késő változtatni a gyermektelenség állapotán, hiszen a műszer már állandóan félhét felé áll, azaz bárcsak állna. Elbeszélő: Tárulkozott ki a világhíres konyha, még kissé hírtelen, és mindössze egyetlen hidegkonyhai szakácsa Baki Oszi meglepő őszinteséggel.
Konyhafőnök: Csak egyet nem értek! Hogy van az, hogy maga ennyi ésszel a munkaidő végeztével mindennap hazatalál.
Oszi: A mindennap szó használata ebben az esetben sajnos nem kellő mértékben fedi az igazság fogalmát. Igazából be kell vallanom, ha iszom, illetve nem vizet iszom, akkor gondjaim vannak ezzel a témával kapcsolatban, annak ellenére, hogy itt lakom a konyha közelében, egészen pontosan a kazánházban immáron a negyedik éve.
Konyhafőnök: Juj, csak legalább ezt ne árulta el volna!
Elbeszélő: Kapott a fejéhez a jobbsorsa érdemes konyhafőnök. Majd egy rövid gondolkodási idő után szinte atyai hangon szólalt meg. Konyhafőnök: Tudja mit? Úgy teszek, mintha erről a felettébb érdekes tényről továbbra sem értesültem volna. Egyébként a gyümölcskocsonyája, amit két ügyetlen kezei köz szorongat éppen, akár egészen ehető is lehetne, csak ne lenne ilyen gusztustalanul ronda. Engem például az Istenben boldogult anyósom arcára emlékeztet, de ő a 90 éves korábban kevésbé volt ráncos, mint az Ön remeke.
Oszi: Tehát azt, mondja séf úr, hogy sötétben egészen megfelelne?
Elbeszélő: Kérdezi kissé felcsillanó szemmel a hidegkonyhai szakácsa Baki Oszi.
Konyhafőnök: Magának lehet, de én akkor is nehezen tűrtem az ocsmány természetét, azt, hogy mindenbe bele szólt.
Elbeszélő: Oszi egy rövid pillanatra gondolkodóba esik, de hamar feladja, majd egyre határozottabban jelenti ki.
Oszi: Érdekes, magam sem hittem volna, hogy ilyen nagy szakács vagyok, hogy egyszer majd beszélő gyümölcskocsonyát alkotok. Viszont, hogy mindenbe beleszól, az csak nevelés kérdése. Mindegy, ezen akkor még némileg gondolkodnom kell.
Konyhafőnök: Ne tegye, csak megfájdul tőle a feje.
Elbeszélő: Javasolta sok jóindulattal az arcán Főnök Ödön, a séf úr személyesen maga, miközben a fejét erősen csóválta kizárólag vízszintes irányban, majd megismételhetetlen grimasszal fojtatta monológját.
Konyhafőnök: Oszi, maga nagyobb csapás a konyha számára, mint a mélyhűtő szerelőnk Mester Endre. Vele, ha a mélyhűtő kamra felmondta a szolgálatot, és sürgősen segítsége kell kérni, úgy kell bánni, mint egy hímes tojással. Nincs az a kényes vendég, akit úgy ki kellene szolgálni, mint őt. Ráadásul, nem hogy nem fizet a szolgáltatásért, de még ő vár pénzben kifejezhető elismerést azért, hogy elfogyaszt, 5-6 kévét, 7 menüt és a tíz legdrágább étel valamelyikét, és cserébe - jobb esetben - akár egy teljes hetet is mehet a megjavított hűtő. Ezen felül bosszantó az a jópofa humor, amit minden alkalommal elővesz, ha megérkezik a helyszínre.
Konyhafőnök: Rémes, hogy nem csak a mosónők, hanem a mélyhűtők is korán halnak. Jut eszembe Oszi, nem rokona magának a nevezett férfiú?
Oszi: Dehogynem, az ikertestvérem ő.
Konyhafőnök: Milyen érdekes, nem is hasonlít rá.
Oszi: Mernék én hasonlítani egy olyan alakhoz, aki a drága séf úrnak nem szimpatikus?
Konyhafőnök: Menjen már maga…
Oszi: Akkor még is elenged drága séfúr!?
Elbeszélő: Mielőtt a séf urat magát a guta megütné, nézzünk be a konyhába, ahol érdekes dolgok vannak készülőben! / tányér és edény zörej hallatszik/ Ugyanis történt, hogy Hűvösvölgyi Györgyi - a melegkonyha egyik főszakácsa - elküldte az egyik szakácstanulót; hogy hozzon egy húsz literes lábast a mosogatóból. Szegény tanuló azt gondolta magában, hogy mi sem könnyebb ennél, de ebben retteneteset tévedett. Miután megérkezet a fekete mosogatóhoz udvarias hangon szólította meg az ott dolgozó fiatalos, mindössze nyolcvan éves férfit.
Tanulólány: Tamás bácsi, igen nagy szerencséje, hogy én nem a kunyhóját keresem, csupán egy 20 literes lábasért jöttem.
Tamás bácsi: Ez többé-kevésbé rendben is lenne, de ne szólítson bácsinak.
Tanulólány: A Tomika, szerintem túlzás lenne, viszont szólíthatom akár kollégának is?
Tamás bácsi: Ilyen embertelen időkben már senki sem kollégája senkinek. Mindenütt csak a széthúzás van, nem úgy, mint az én fénykoromban.
Tanulólány: Segítene, hogyan szólíthatnám meg magát, hogy elkérhessem a lábosom? A főnökasszony már várja. Azt mondta nem sürgős, elég lesz, ha oda- és visszafelé is szaladok.
Tamás bácsi: Igaza van, a futás nagyon egészséges dolog kivált, ha nem csúszik meg valaki a vizes konyhakövön, mert kéztöréssel együtt már nem annyira egészséges, inkább csak amolyan feleséges. Különben szólítson bátran Jegesmedvének.
Tanulólány: Ezen ne múljon! Jegesmedve, ideadna nekem egy húsz literes lábast?
Elbeszélő: Érdeklődött a hallottakon mosolyogva a szegény tanuló.
Tamás bácsi: Persze, ha a piszkos is megfelel. A lába előtt talál egyet, máris viheti!
Tanulólány: Inkább tisztán vinném el, ha lehetne, és ezzel az igénnyel nem taposnék kíméletlenül bele az ön elképzelhetően érzékeny lelkivilágába.
Tamás bácsi: Miért is tenné? Ha siet, úgyis magának kell elmosnia, de más is túlélt már egy kis mosogatást. Emlékszem, szegény nagyapám is egyszer…
Tanulólány: Kedves Jegesmedve, ha ráérek egyszer bizonyára meghallgatom az ön érdekes történetét, most azonban kérhetném, hogy maga mossa el azt a húsz literes lábast?
Tamás bácsi: Nem tűnik bölcs dolognak, ilyet kémi egy jegesmedvétől! Tudja, a sarkvidéken igen nehéz életkörülmények vannak, ezért is szükséges a túlélési koncepció kialakítása. Nekem speciel az, hogy előbb mindig a nagyobbik edényeket mosom el, majd azután az egyre kisebbek következnek. Sajnos a húsz literesek az egyre kisebb kategóriába tartoznak.
Elbeszélő: Szétnézünk a konyhában senkit sem találunk a helyén a tűzhely, vagy az olaj sütő mellett. Már éppen kétségbeesnénk a tömeges emberrablás miatt, amikor fogadásra utaló hangok ütik meg fülünket.
Fiatal szakács: Fogadjunk, hogy ez a szerencsétlen lány sem tudja egy órán belül elhozni a kért lábasát.
Elbeszélő: Javasolta ezt, az egyik fiatal szakács a szintén fiatal és kacér kézilányának.
Kézilány: Dehogynem! Húsz percen belül nekifog, és saját maga mossa el, de akkor is elhozza, ez egy ládapezsgőt is megér nekem.
Elbeszélő: Tette meg ellenjavaslatát az előbb megszólított szexis kézilány. Természetesen a fogadás megköttetett, miközben a konyha két táborra szakadt, aszerint, hogy ki melyik fogadó félről hitte el, hogy inkább megkínálj a őt a nyert pezsgőből, mint a másik. Mialatt fogadások sorozata zajlik, térjünk vissza a mindezt elindító események ismertetésére.
Tanulólány: Akkor nem mossa el?
Tamás bácsi: Ilyet én nem mondtam!
Tanulólány: Most aztán tényleg nem értek semmit!
Tamás bácsi: Ne is csodálkozzon ezen lelkem! Maga túl fiatal ahhoz, hogy tudja mindent csak megfelelő rendszerben lehet csinálni. Én mindig előbb a nagyobb edényeket mosom el és utána következnek a kisebbek, mert…¬
Elbeszélő: Kezdte el jóindulattól áthatott, felettébb tanulságos magyarázatát Jegesmedve. A korához képest nem túl buta tanuló lány ránézett a mosogató bejáratát eltorlaszoló hatalmas méretű és mennyiségű tisztításra váró edényekre, és máris megértette, ha minden így marad, akkor a közeli időben ebből nem lesz tiszta lábas. Megszületet a szorult helyzetből kiutat mutató elhatározás, keresztül verekedi magát az edények halmazán, és elmossa személyesen a kívánt lábast. Nem volt egyszerű feladat a mosogatótál megközelítése. Éppen csak sikerült az ifjú hölgynek ezt a részfeladatot elvégezni, amikor a néző sereg felől vitára felettébb emlékeztető hangok érkeztek a mosogató helyiséghez.
Első fogadó: Most már ne is kezdje el bepiszkítani magát, már lejárt a húsz perc!
Második fogadó: Arról ő nem tehet, hogy tizenöt perc alatt jutott át a mosatlanok halmazán. Hősies helytállása miatt, szerintem a következő Himalája megmászását tervező expedíciónak magával kellene vinni őt is.
Elbeszélő: Vélte a másik fogadó. Mi viszont azt gondoljuk, a szegény Himalája túrára javasolt tanulólány, éppen úgy nem tehet a tizenöt perces futamidőről, mint a később össznépi verekedésbe fajuló vita keletkezéséről sem. Amíg öldöklő küzdelem bontakozott ki a konyha dolgozói között, Tamás bácsi egészen elérzékenyült, és közben alaposan kiélvezte alábbi gondolatának minden szavát.
Tamás bácsi: Na, ez a nap sem múlik el teljesen haszontalanul, mert a napi betevő vitát csak összehoztam sikeresen.
Elbeszélő: Mindez viszont erősen hozzájárult történetünk formálásához, és azon kép köztudatban tartásához, amely szerint egyes személyek cselekedetei igen hatékonyan járulnak hozzá a történelem jelentős eseményeinek kialakulásához.

Pável István

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Ez a mű audio formában is megtalálható az oldalon. A mű audio formátuma:

Hangjáték, egy konyha életébõl


Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Próza
· Írta: Pável Colton István
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 17
Regisztrált: 7
Kereső robot: 13
Összes: 37
Jelenlévők:
 · Destiny
 · Divima
 · Kavics
 · Szucsj
 · Tiberius
 · Trex
 · VDavid


Page generated in 0.1178 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz