A posta műemlék-épülete nagy, magas ház. Világos ablakai ragyognak.
Lépcsők sokasága vezet fel, mintha a végtelenbe, az égbe menne. Nagyon magasan.
Állok a lépcső alján (inkább úgy írom: ülök), szemeim a végtelenbe járnak. Ülök szemben és nézek felfelé. Városunk központi postahivatala. Az utóbbi időben sokszor megfordulok itt! Csak valahogy fel kellene jutni. Valahogy fel kellene jutni, de hogyan.
Ki hitte valamikor, hogy egyszer az életemben még egy lépcső is akadályt jelent. Magam sem igazán értem. Valamikor vígan futkároztam fel, - le. Emlékeimben járom a lépcsőket. A munkahelyemre, a lakásomra és mindenhova, ahova csak lépcsőn kell feljutni.
Ismered a lépcsőket! Vannak, amelyek mélybe, vannak melyek magasra - nagyon magasra emelkednek. Vannak lépcsők, melyek palotákba - a gazdagságot szimbolizálva, díszes épületekbe visznek, de vannak melyek ódon emeletekre vezetik útjaikat.
Vannak márványból, kőből, fémből, vasból, fából vagy akár kötélhágcsóból készültek.
De nem csak anyaguk szerintiek, hiszen van, mely ragyogóan díszes és márványos, melyeken szőnyegen lépdelhetsz - vidáman, gőgösen vagy szomorúan, szendén.
Vannak lépcsők, melyek hosszú életregényeket mesélhetnének, melyek tehertől, fájdalomtól görnyedt lépteket vezetett és vezet. Van íves és szögletes lépcsőfokos, vannak melyek meredeken és vannak, melyek laposan viszik léptüket. Kanyargók és falhoz simulók, csiga, spirál alakúak vagy éppen lengenek a levegőben. Fények ragyognak, vagy sikátorként védik a falak. Megnyúlnak, árnyékokat adnak, húznak, süllyednek, gördülnek, peregnek.
Valamikor sokat lépegettem le, s fel az emeletekről, sietve, vidáman vagy bánatosan.
Sajnos, ma már csak álom, hogy a lépcsőt járom.
Lentről, a lépcsők tövéből kis kocsimban ülve, - szememmel kísérve gondolatban lépdelek a kanyargó, magasba meredő lépcsőfokokon.
Robogunk vagy cammogunk - húzzuk életünk terhét fájdalmasan, vagy ritmusosan kopogunk.
Mélyet lélegzem - ülve a posta lépcsője előtt - a lépcső alatt. Sóhajom messze száll. Szememet könnyfátyol borítja.
Belső küzdelmeim - magammal és az emberek nemtörődömségével, érdektelenségével, az őszinte érzéseimmel.
Vajon tehetek e róla, hogy engem mindezek is foglalkoztatnak? Hogy kell, hogy foglalkoztassanak, hiszen az életem akadályai.
|
Online látogatók:
Látogató: 61
Regisztrált: 2
Kereső robot: 11 
Összes: 74
Jelenlévők:
