Akárhogy érzel
kinyújtott kézzel,
akármit keressen kezed…
Lelked kitárod –
hiába várod,
ne is reméld, hogy megleled.
Szerelmed harca,
szíved kudarca,
miként az árvíz: messze folyt.
Talány, de rajta:
merengj el rajta,
míg könnytelen búcsúja fojt.
Utána vége…
Végleg elég-e?
Neked kevés volt tán a láng.
Ne bánd! A máglya
morajló lángja
kérlelhetetlenül falánk.
Ne bánd! Az élet
segít még téged,
ha majdan hajdan lesz a ma.
Ne bánd! Csak játék,
múló ajándék
vágyad elomló dallama…
Akárhogy érzel,
bármit merészel
kérve kinyújtott két kezed,
látod, barátom,
talán csak álom,
talán örökre elveszett.