Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Életeken át…

, 779 olvasás, Adelheidis , 11 hozzászólás

Szerelem

1. Az elveszett leány

Volt idő, míg nem ismertél,
nem tudtad, hogy létezem.
Mégis hordtad emlékemet,
magányos kis szíveden.

Volt idő, még nem is láttál,
mégis kínzott hiányom.
Érezted, hogy vár egy leány,
valahol e világon.

Kerestél, de nem találtál,
hiába a szenvedély.
Egyedül lelt párnáid közt,
minden egyes szürke éj.

Szomorúság volt a társad:
"Hol lehet a szép leány?"
S álmatlanul, hánykolódva,
égetett a rút hiány.

Évek jöttek kéz a kézben,
mindig lényem kutattad.
Évek múltak messze sorban,
nem lelt szívem sirattad.

Évek tűntek el a múltban,
s keresésem feladtad…


2. A megsebzett szív

Bús napokat elüldözve
kelt fel a nap fényesen.
Éreztem még mély sebeit
a bánatnak szívemen.

Sokszor vágott a lelkembe
véres tőrök pengéje.
Megölt bennem minden szépet
szerelemnek mélysége.

Gyűlöletem vasul égett,
tüzét lelkem táplálta.
Sűrű könnyek hulltak egyre,
enyhülésre számítva.

Bosszúvágyam felemésztett,
új életet kívántam.
S hosszú napok elteltével
végre enyhült fájdalmam.

És a nap rám úgy ragyogott,
mint gyermekre angyala.
Éreztem, hogy reám talált
szerencsének csillaga.

Éreztem, hogy új életem
Isten keze megadta…

3. Angyalszárnyon

Furcsa érzés angyal szárnyon
emberekhez repülni.
Furcsa érzés önzetlenül
kis szíveknek örülni.

Furcsa dolog napról-napra
megváltozni legbelül.
Érezni, hogy sötét lelkem
legmélyében fény derül.

Furcsa érzés vágyban égni,
hogy bánatot gyógyíthass.
Kőszíveket lággyá tenni,
mely mind kemény, mint a vas.

Furcsa dolog, hogy egy napon
rátaláltam egy helyre.
S ezer álnév közt kutatva
ráböktem a tiedre.

Fájdalom volt, mit találtam,
kis versekbe bújtatva.
S éreztem, hogy szükséges van
egy megértő angyalra.

Úgy éreztem, szükséged van
vigasztaló karomra…

4. Az egyszervolt fivér

Barátságunk mély érzés volt,
mély akár egy testvéré.
Minden egyes hosszú nappal
átváltoztunk gyermekké.

Játszottunk szép órákon át,
bátyám lettél, s én húgod.
Nem számított, hogy én csak egy
ismeretlen lány vagyok.

Titkot súgtam szép estéken
messzehalló füledbe.
Azt kívántam, bár nézhetnék
többet barna szemedbe.

Szerettelek, bíztam benned,
mint párjában gyönge lány.
Rettegtem, hogy eljön egy nap,
mikor nem vársz már reám.

Évek jöttek, évek múltak,
nem tűntél-el-nem hagytál.
Minden egyes újabb nappal
több lettél egy barátnál.

Éjből nyúló szép hajnalra
szerelmemmé változtál.


5. Bárcsak…

Úgy változott meg a világ,
mint változik kisgyerek.
Megfordult és új színt öltött,
minden szebb és még jobb lett.

Vágytam minden szép szavadra,
hogy rám nézz és megölelj.
Csókra éhes ajkaimat
ajkaiddal fedd majd el.

Hiányod mart éjjel-nappal,
ha nem zengett mély hangod.
Fájt a tudat, hogy szívedben
szívem hangját nem hallod.

Úgy vágytam, hogy szeress engem,
jobban, mint a testvéred.
Úgy vágytam, hogy érezhessem
irántam gyúlt szerelmed.

És egy napon, nem is vártam,
levél jött egy fiútól.
Te voltál az… félve írtad
szerelmed a távolból.

Szavaidra könnyek gyűltek,
szívemben új dallam szólt…


6. Kail & Keroliel

Ajkaidnak forró csókja
ráégett az ajkamra.
Két szép szemed tekintetét
szíved szívembe marta.

Minden egyes pillanatban
illatodra vágyódtam.
Hozzád bújva, hízelegve
ébren is csak álmodtam.

Régen volt már, réges-régen,
hogy a szívem így érzett.
Évek óta várt egy fiút,
kit halálig szeretett.

Régen volt a messze múltban,
tudom, talán nem hiszed.
Angyal voltál, majdan lovag,
és Kail volt a te neved.

Volt szerelmed, szerény kislány,
szőke szép Keroliel.
Szerelmet ígértél néki,
és hogy sosem hagyod el.

Meghaltál, és megszülettél,
szerelmünk nem múlhat el…


7. Életeknek vándora

Sorsod hozzám vissza,
végzetünk már összeköt.
Új élet bár új halállal,
a szerelmünk így örök.

Szegény létben, gazdag várban,
a társam csak te lehetsz.
Megfogadtad minden éjen,
másikat te nem szeretsz.

Kezed adtad a kezembe,
létedet a létemnek.
Óhalálból megszületve
kiáltottál szívemnek.

És a szívem felelt neked,
úgy várta, hogy megtaláld!
Együtt élve szerelemben
várjuk meg az új halált.

És ha eljön újra értünk
szerelmünknek záloga,
útra kelünk majdan együtt,
mint a létek vándora.

Tőled engem nem szakíthat
el a végzet már soha.

Megjegyzés: Egy igaz történet valakiről, valakinek, valakiért. Annak, aki miatt újra kezembe vettem a tollat, s akit nagyon szeretek.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Adelheidis
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 25
Regisztrált: 6
Kereső robot: 18
Összes: 49
Jelenlévők:
 · gszabo
 · Kavics
 · Kovács Sándor
 · kundalini
 · Ravain
 · Sarasi


Page generated in 0.0443 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz