Tarka kendőt terít elém az ősz. Most a hamis színek hangtalanul alszanak. Megnyekken a nyírfakéreg, repedezik benne a szűnő élet. Lyukassá foszlik rajta az idő, ami pompás lombkorona volt valaha.
Arlecchino! Arlecchino bábszínházat nyitottak a körülötte táncoló levelek, a csipkeágak vörösen bólogató bogyói, a sovány árnyékok, melyeket lapos szekerén húz a nap.
Beállnék bohóctanoncnak közéjük cigánykereket járni és addig forogni, forogni, forogni… míg a forgószéllel ezt az őszi kendőt a fakó égre rá nem tudom teríteni.