Egyszer, sorba szedem még
a megmaradt képeket.
Morzsányivá morzsolom
az időt, s felfűzöm perceit,
mint az apró, színes gyöngyöket.
Gyermek leszek újra!
Gondoskodást váró,
apró kisgyerek,
ki hajdan bíztatást várt
szép jövőt remélve,
hitt a igazakban,
s félte az intelmeket.
Visszagördülök
az első emlékek nyomába,
felkúszom majd Sorsom
fonalára, és lépésről lépésre
végigjárom a régvolt éveket.
Talán valamit nem láttam jól
– meglehet, hogy találok egy
kopott részletet, ami Utamon
még fontos lehet…
A képek, ha majd összeállnak,
elsóhajtom minden vétkem,
s vágyam a világnak.
A Szeretet szavának
hófehér bölcsőt ringatok.
Örömömből fát ültetek,
lombja adjon bő terméseket.
Legyen boldog mind, ki szeret.
De ki gyűlöl, az se fázzon,
takarót szövök a gyalázat
szavából. Melengessen minden
rideg szívet – bocsásson meg mind,
ki ellen szavam, tettem vétett.
Időm oly gyorsan pereg…
Ennyi lettem – ennyi voltam.
Tudom, Ti jók vagytok, emberek.
Csak én merengek túl sokáig
sárguló, tört mozaikjaim felett.
2009. október 18.