Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Don Quijote árnyéka volnék… (egy pikareszk, versben)

, 958 olvasás, Pekka , 0 hozzászólás

Álom

Álmodom, mint la Mancha lovagja, érzem verejtékem
cseppjeit, majd elolvadok ott az édes-sós tengeren,
Csak az a hajnal, átkozott pallos - fosztja édes álmom,
még folytatnám, hűség vértje, s dárdám meddig ért - nem tudom.
Egy szélkerék sok lapátja, az ég követének lágyan
Fordítja tört vitorláit, s hajlítja égető vágyam,

És ahogy nappali párja az éjnek, nyújt oly ragyogón
Fényeket, elkápráztat – majd végül elvesz mindent mohón;
Mint kinek egykor volt ezer, sokszínű valódi álma,
Úgy fecsegett halk ajkain a rettegés diadalma,
Meddig bírom, és hol végzem – vágyaim végtelen útján,
Míg pillantásom az éj azúrjának fénytelen húrján.

Küzdenem mily oktalanság, emléke sápadt halovány,
Mégis vágyom lenni balga, sorsom céltalan, ingovány…
Don Quijote árnyéka volnék, s lelkesen hadakozzak,
Némák az erdők, testük rőt levélben, alig változnak,
Láttam pár csillagot, várt a messzi föld, hol csak kóborolt
Pár megsebzett szív, végtelen hitükben mind oly bolond volt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Vers
· Írta: Pekka
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 1
Kereső robot: 17
Összes: 36
Jelenlévők:
 · hazugsagok
 · PiaNista


Page generated in 0.041 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz