Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Shan'Elor 10. rész

, 359 olvasás, Shakyr , 0 hozzászólás

Fantasy

3.

    Egy kút fenekén álltam, a fal durván megmunkált köveit zöldessárga zúzmó borította. Fenn, elérhetetlen magasságban látszott a vágtató, szürke felhőkkel borított ég egy apró darabkája. Valahol, jóval a fejem fölött megmozdult egy kődarab, majd tompa puffanással a lábam elé hullott. Az üregből valami bűzös, kocsonyás folyadék kezdett szivárogni. Újabb faldarabok lazultak meg, hullottak alá, a kocsonya már az egész falat belepte, összegyűlt a kút fenekén, előbb bokáig, majd térdig ellepett.
    Mozdulni próbáltam, de a lábam mintha gyökeret vert volna. A csúszós köveken sem találtam fogást, karjaim ólomsúlyúak voltak, minden mozdulat fájdalommal járt. A folyadék már derékig ért, beszivárgott a ruhám alá, savként perzselve a bőrömet.

    Fenn árnyék takarta el az ég darabkáját, egy alak körvonala tűnt fel, gúnyos nevetést hallottam, majd tompa robajjal egy kőlap csúszott a nyílásra. Koromsötét borult rám.
    Valami csobbant mellettem. Valami, talán egy csáp megérintett. Valami belékapaszkodott a ruhámba, mászni kezdett a hátamon. Bénultan tűrtem, ahogy egyre feljebb jutott, majd a nyakamnál megállt. Képtelen voltam megmozdulni, hogy lesöpörjem hátamról a rejtélyes lényt. Éles fájdalom hasított belém, egy fullánk mélyedt a tarkómba. Egy újabb loccsanás, a lény visszahullott a kocsonyába.
    A folyadék már az államig ért és gyorsan emelkedett. Még egy utolsó mély lélegzetvétel és már az orromat is ellepte. Tüdőm majd szétszakadt, oxigén után kiáltva, pár pillanatig még küzdöttem a reflex ellen, utána megadtam magam – mélyen beszívtam az undorító folyadékot…
    … és felébredtem.

    Ugyanabban a teremben feküdtem, a kristályok is a helyükön voltak, de a bútorok eltűntek. Valamiféle fémágyon feküdtem, s egy különös, üvegből, fémből összeállított szerkezet lebegett a fejem fölött.
    Mozdulni próbáltam, de végtagjaim nem engedelmeskedtek: erős bilincsek szorítottak az ágyhoz, csak a fejem maradt szabadon. Oldalt pillantottam. Az ágy mellett magas alak állt, vérfoltos köpenyben, a kezeit törölgetve. A fejére húzott csuklya homályba vonta az arcát, csupán a szeme villant rám.

    -Szép jó reggelt – köszönt gunyorosan. – Harmadik napja alszol, ideje befejezni a henyélést.
    Goromba választ akartam fejéhez vágni, de a nyelvem nem engedelmeskedett, csupán valami tompa nyögés hagyta el a számat.
    -Ne erőlködj. Az altató, amit beléd öntöttem, még hat. Egyébként is, örülj neki, mert egyúttal fájdalomcsillapító is.
    -Aaaa… mmmm…
    -Á, semmiség, csupán egy apró műtét volt. Holnapra már el is felejted.
    -Aaaaaa…
    -Csak egy apróság. Xir-gömböt ültettem a koponyádba.
    -Ááááátkozottt – nyögtem ki.
    -Egészen jól haladsz. Hamarosan folyékonyan is tudsz majd káromkodni. Persze, csak amennyire majd megengedem…

    A Xir-gömb tiltott eszköz volt – persze, ez sosem riasztotta vissza az elszánt gazfickókat. Egy jól sikerült beültetés után szinte teljes uralmat nyerhettek az áldozat felett. Távolról megfigyelhették minden lépését, szavát, de akár irányíthatták is, mint egy akarat nélküli bábot. Sok uralkodó fejezte be idő előtt ígéretes pályafutását, amikor legmegbízhatóbb emberei Xir-gömbbel a fejükben és mérgezett tőrrel a köpenyük alatt lopóztak be a királyi hálószobába.
    -Most pedig pihenj. Ma még nem lennél jó társalkodópartner, de holnap újra találkozunk. Ja, és fölösleges mágiával próbálkoznod – intett az Ichor-kristályok felé, majd felnevetett és magamra hagyott.

    4.

    A teremben sűrű homály uralkodott. Gyertyák nem égtek, az ablakokat súlyos függönyök takarták, kizárva a holdfényt és a kíváncsi tekinteteket. A kandallóban parázsló rönkök halvány fényében csak sejteni lehetett a terem nagyságát, a díszes bútorzatot és a mennyezetig érő, fóliánsok alatt roskadozó polcokat.
    A kandallónak háttal súlyos, kényelmes karosszék állt. Mélyén, az árnyékban felizzott egy vörös pont – egy pipa tüze. Valaki türelmetlenül felmordult, majd újra csend szállt a szobára.
    Ajtó nyílt, a padló megreccsent a súlyos léptek alatt, a sarokvasak megnyikordultak, majd újra kattant a zár.

    -Nem kellene takarékoskodnod az ajtók olajozásán – recsegte egy zsémbes hang. Az érkező belesüppedt egy másik karosszékbe, majd az asztalon álló korsóból bort töltött magának és elégedett sóhajjal mélyet kortyolt a kupából.
    -Pipafű? – érdeklődött a morgó hang a másik fotel mélyéről.
    -Tartsd meg magadnak meg az istállószagú fajtádnak- dörmögte az újonnan érkezett.
    -A te fajtád sem jobb, legfeljebb a szagotok más…
    Mindketten elnevették magukat. Elvégre szövetségesek voltak.
    -Sikerült az operáció?
    -Tökéletesen. Még egy nap, s a beágyazódás teljes lesz.
    -Elég erős leszel az irányításához? Nem egy hétköznapi mágussal lesz dolgod …
    -Ne aggódj, én sem vagyok az. Ez legyen az én problémám. Te hogy haladsz az előkészületekkel?
    -Kielégítően. A nagykirály elfogadta a meghívásomat a tavaszi vadászidényre. Több, mint egy hónapunk van még addig. Megvesztegettem az egyik testőrkapitányt is – ismerni fogjuk az őrség beosztását.
    -Egy hónap … addig bőven lesz idő a mágusunk felkészítésére.
    -Utána pedig megszervezzük a díszes temetését – nevetett fel a mély hang.
    -Édes a bosszú, nemdebár?
    -Én is kérdezhetném ugyanezt tőled.
    -Engem nem érdekel a bosszú. A fiam közönséges útonállóvá lett, azt kapta, amit érdemelt. Előbb-utóbb úgyis az akasztófán végezte volna, beszennyezve a nevemet. Jobb, hogy így történt…
    -Te csupán a bőrödet félted. A király hamarosan rájön, hogy megrövidítetted a kincstárat.
    -Csak visszatartottam egy keveset a beszedett adókból. Ez még nem halálos vétek.

    Egy percig csönd honolt a teremben, majd megszólalt a recsegő hang.
    -Én úgy tudom, hogy az utóbbi két évben mintegy félmillió arany tűnt el a királyt illető pénzekből - miután átmentek a kezeden …
    -Attól tartok, többet vélsz tudni, mint amennyi szükséges. Az ilyen okos emberek ritkán érik meg a másnapot.
    -Mint ahogy azok sem, akik meglopják a királyt.
    -Mint ahogy azok sem, akik királygyilkosságot terveznek.

    Megint elnevették magukat. Elvégre szövetségesek voltak.


    5.

    Egy szolga ételt és bort hozott be. A kezemet tartó bilincset nem tudta vagy nem is akarta kinyitni – a húst falatonként, az italt kortyonkét adogatta a számba. Egy idő után meguntam az ügyetlenkedését és közöltem, hogy jóllaktam.
    -Meddig fogtok itt tartani? Hol van az urad?
    A szolga csupán megrázta a fejét és kihátrált.
    -Kár faggatnod. Néma. – közölte egy hang mögöttem. Akárhogy tekergettem a fejemet, nem láttam a beszélőt.
    -Ne erőlködj. Ha ennyire kíváncsi vagy, tessék. Megnézhetsz.
    A csuklyás alak lépett mellém és gunyorosan a szemembe nézett. Ezúttal nem volt véres a köpenye.
    -Nem ismersz meg, ugye? Pedig valamikor, nagyon régen már találkoztunk.
    Megráztam a fejem.
    -Nem emlékezhetek minden jöttmentre.
    -Nézd csak, már csípni is tud. Épp úgy, mint annakidején. Nos, ha ennyire rövid az emlékezeted, akkor segítek.

    Az alak hátradobta fejéről a csuklyát. Alakját halvány köd borította, a látásom egy pillanatra elhomályosodott, s amikor a köd eloszlott, egy ismerős alak állt előttem.
    -Eriegon király – nyögtem ki megdöbbenve.
    -Meglepetés. Azt hitted, hogy le tudtál számolni velem? Feltételezted, hogy a néhány éves gyakorlatoddal túl tudsz járni az eszemen?
    -Ahhoz képest, hogy jó négyszáz évedbe telt, amíg öszeszedted magadat, nem is volt annyira rossz az a varázslat…
    A király bólintott.
    -Valóban nem volt rossz. Csak épp elhamarkodott. Legközelebb azt is vizsgáld meg, hogy nincs-e a közelben elrejtve egy lélekmatrica.
    -Ha volt is, a várral együtt az is csapdába esett.
    -Ezért került ilyen sok időbe a szabadulás. Ki kellett várni, amíg egy megszállott törpe épp a megfelelő helyen kezdi el vésni a falat. A többi már gyerekjáték volt.
    -És most mit akarsz? Felnégyeltetsz? Avagy ezentúl én fogom a barlangodban a követ őrízni?
    -Ezek kicsinyes dolgok. Egy uralkodó nem foglalkozik apró-cseprő ügyekkel. Én ennél sokkal többre vágyom: vissza fogom szerezni a birodalmamat!
    -Kíváncsi lennék, mit szól majd ehhez a király… kétlem, hogy megijed tőled és remegve fogja átnyújtani a koronáját – jegyeztem meg ironikusan.
    -Megint csak gúnyolódsz, pedig hidd el, nem érdemes. Tudom, mit csinálok.

    Hirtelen rossz érzésem támadt.
    -A gömb …?
    -Mégsem annyira lassú a felfogásod, mint gondoltam. Az én kezemhez nem tapadhat nemesi vér – nálad viszont az ilyesmi mindennapos dolognak számít. Holnapra a Xir-gömb felébred és uralma alatt te leszel a királyi dinasztia gyilkosa.
    Vállat vontam.
    -Úgysem kedveltem a királyt – rémlik, hogy valamiféle vérdíjat tűzött ki a fejemre.
    -Ne aggódj, ha a trónra kerülök, megduplázom az összeget - nevetett fel károgó hangon a király. – Ám előtte lesz még egy fontos feladatod.
    -Kit kell még megölni? – vetettem oda kesernyésen.
    -Épp ellenkezőleg. Egy ünnepélyt kell megszervezned: az esküvőmet. Királynőt emelek magam mellé.
    Ez meglepett. Eriegon mindig is magánakvaló, zárkózott ember volt, a házasságnak még a gondolata is idegen volt tőle.
    -S ki lesz a szerencsés kiválasztott? Valami többszáz éves aggszűz illene hozzád …
    A király felcsattant.
    -Mondtam, hogy ne gúnyolódj! Bár az igaz, hogy a többszáz évben van valami … Gyere, bemutatlak a jövendőbelimnek.
    Felállt és és félrehúzta az egyik súlyos függönyt.
    -Szentséges egek … -nyögtem ki.

    A függöny mögött, egy díványon Meridant pillantottam meg. Mélyen aludt, kényelmesen összegömbölyödve a meleg takarók alatt.

(folyt. köv.)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Shakyr
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 339
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 375
Jelenlévők:
 · Déness
 · Sutyi


Page generated in 0.2177 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz