Arcok, árnyak, kopott fényképek,
halvány napok nyújtóznak.
Gyűrött sarkok, mosott alkonyok
surrognak, hozzám költöznek
esti félhomályban.
Milyen volt akkor ifjúnak lenni?
A képekből árad illata.
Olajág, hajló vessző, hajfonat
lebben arcom redőibe, immár
a múlt tenyeréből.
Távolból barátok üde szava szól.
Bár sokan feledni késztetik,
nekünk mégis boldog volt.
Korlátot nem ismert, nyíló
szerelemmel ölelt mindent,
miként újabb hajnal hasad.
Hiába mond bárki mást,
miénk volt az, felnőtté tett,
éltető arcú, és szabad.