Navigáció


RSS: összes ·




Próza: A háromlábú lány

, 723 olvasás, wokendreamer , 19 hozzászólás

Abszurd

Ma reggel megint rádöbbentem, hogy micsoda mázlista vagyok. Úgy alakult, hogy az Ő oldalán keltem fel, és ahogy a szőnyegre néztem, megláttam a három egymás mellet fekvő vietnámi papucsot. A szívemet ugyanaz a melegség öntötte el, mint mikor a tánciskolába odaléptem hozzá.
Arcát különös módon a tarkóján viselte. Ez a kezdeti időkben zavart egy kicsit, mert azt hittem folyton hátat fordít nekem. Később jöttem rá, hogy az erős szájszaga miatt ez nem is olyan nagy baj.
Az egész éjszakát áttáncoltuk. Amíg hazakísértem addig is csak táncoltunk. Legalábbis az első időkben azt hittem. Aztán amikor mindenhova ebben az örült forgásban mentünk rájöttem, hogy Ő így közlekedik. Hát nem csodálatos? Egy lány, akivel áttáncolhatom az életem. Akkor döbbentem rá, hogy megfogtam az Isten lábát! Ez később tudatosult is bennem, hisz csak Isten teremthet ilyen csodát!
És az éjszakák! Micsoda buja játékokat eszeltünk ki. Engem mindig az őrületbe kergetett, amikor széttárta lábait és közé fekhettem. Mintha polippal küzdöttem volna. Néha, mikor a kezével is beszállt a játékba teljesen elvesztettem a fejem. Igaz, hogy csak egyetlen keze van, de ahogy a két tenyerét használja, úgy senki a világon.
Az esküvőnk csodálatos volt. Egy vagyont táncolt össze. A mézesheteket egy távoli egzotikus szigeten töltöttük. Távol az autók zajától. A Margit-sziget jó választás volt. Minden este kiültem a sátor elé és gyönyörködtem, ahogy a konflislovakkal versenyzett. Szerettem nézni, ahogy pörögve suhant a platán fák alatt. Egy tündér volt, és csak az enyém! De nem maradt ez így sokáig…

A kilencvenes években – amikor már fogyóban volt a pénzünk – Tarvizióba jártunk és női csizmákat csempésztünk az országba. Egy este betértünk egy éjszakai klubba és közös táncunk alatt felfedezte Őt a tulajdonos. Milliókat keresett és csak akkor sikerült kiszakítanom a pénz bűvöletéből, amikor átváltottuk a Lírát. Hat év. Ennyit raboltak el közös életünkből. Ezeregy éjszakát táncolt át az Ő csodálatos módján én eközben a bárpult oldalában törölgettem a szemem és a poharakat.
Maradék pénzünkkel Monacóba mentünk, hogy a kaszinóban megduplázzuk szerény vagyonunkat. Amíg az Ő számaival ruletteztünk minden rendben volt. Úgy hetvenezret nyerhettünk már – persze svájci frankban-, amikor kitáncolt a mosdóba és nekem az a csalhatatlan megérzésem támadt, hogy bejön a nulla. Be is jött. Nulla nyereménnyel és egy zokogó nővel hagytam el a rulett-termet. Vékony, kicsit púpos hátáról nem győztem törölgetni a fájdalom és csalódottság könnyeit.
Hajnalban elhagyott. Összeállt a városban vendégszereplő KING vándorcirkusz háromlábú törpéjével. Zsák a foltját – próbáltam nyugtatni magam, de nem sikerült. Fájdalmas két évbe telt, mire visszaszereztem Őt. Végig követtem a fél világon át és a kitartó szerelmem végül is, visszavezette hozzám. Kanadában mikor ideiglenesen fókabőrbe varrva egy strandlabdát pörgettem az orromon, odatáncolt hozzám és átölelt. A közönség egészen addig a pillanatig egy emberként sírt, amíg fel nem szakítottam a mellkasom és én is magamhoz nem szorítottam Őt. Az sem érdekelt, hogy addigi keresetünk elment a nézők kártalanítására. Megint együtt voltunk. Megint eggyek voltunk.

Egy kanadai televízióval kötött sikeres szerződésem folytán az élő közvetítés tiszteletdíjából sikerült hazatáncoltunk Magyarországra. Vissza a gyökerekhez. Az Izabella utcában sikerült otthonra találnunk. A használaton kívüli mosókonyhát viszonylag olcsón sikerült kivennünk. Az Ő betegsége azonban visszakényszerített bennünket a Margit-szigetre. Nem bírta az amperszagot.
Betegsége az északi sark alatt, a Spitzbergákon kezdődött. Lefagyott az egyik lába. A norvég kórházban sokkot kaptam, amikor a tolmács közölte velem, hogy le fogják vágni a feleségem lábát. Teljesen legyógyszereztek, mert biztos nem járultam volna hozzá a nyakfordító műtéthez sem. Amikor magamhoz tértem egy kétlábú kékszemű szőke nő állt az ágyamnál és valami érthetetlen nyelven karattyolt. Én rögtön a vizitelő orvos team közé vetettem magam és fojtogatni kezdtem mindet. Az időközben előkerülő tolmács sietve közölte velem a jó hírt, hogy az a dús keblű szőke nő egy nővér és azért jött, hogy a feleségemhez kísérjen. Amíg a viharvert orvosokkal átmentünk a női szárnyba megtudtam azt is, hogy a nyakfordító műtét első fázisa sikerült. Az öröm könnye csordult ki a szememből, amikor megláttam végre Őt, aki oldalra fordított arccal a saját válláról evett. Természetesen megtagadtam a további sebészi beavatkozásokat. Nem érdekelt a további kilencvenfokos helyreigazítás. Azonnal elhagytuk a kórházat és egy ügyvéd segédletével bepereltem a norvég egészségügyet. A peren kívüli egyességgel és a formalinban tárolt levágott végtaggal hazaértünk. Az összes pénzünk a helyreállító műtétre ment el. Egy Izabella utcai borozóban találtam meg azt a sebész főorvost, aki visszaoperálta a feleségem lábát. Egy kicsit véznább, egy kicsit feketébb, de a mienk. Még két évbe telt, amíg kitartó serénykedésem meghozta gyümölcsét. A kiselejtezett lószerszámoknak köszönhetően hetven fokot sikerült visszanyernünk az elveszett kilencvenből. Most már olyan, mint régen, az aranyos kis púpjáról tud enni.
Már alig várom az éjszakát, hogy megint összebújjunk. És ugyanolyan izgatott módon várom a reggeleket, amikor áthajolhatok az Ő oldalára és a keskeny szigeti padról letekintve, gyönyörködhetek a három egymásmellé állított vietnámi papucsban.
Minden olyan szép, mint régen.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Próza
· Írta: wokendreamer
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 18

Page generated in 0.0353 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz