Hinni jöttem, jöttem szeretni térdrogyásig.
És pofán bámulni a holdat, ahogy ásít.
Isten s leány? Előlem innen mind eliszkolt.
Szeplői közt lefintorog rám a komisz hold.
Fintorgok én is. Leülök a kerti padra,
mert csak a kert, a kert nem hagy sosem magamra.
Kicsit arrébb áll még az asztal. Lába reszket.
Egy nyikordulást néha-néha elereszthet.
Kajla mókus sandít alóla, majd azonnal
játszódni indul a felborult demizsonnal.
A bor borostyán szikrát vet a bajsza végén,
ahogy ragyogna tán egy ötforintos érmén.
A szemhéjam meg oly nehéz, akár a paplan.
Álom ragad magához, bár ülve maradtam.
S ha tátogásom már a hortyogások bújják,
a hold ledugja torkomon göcsörtös ujját.
Hinni jöttem, s most prüszkölök, mint egy dühös mén.
Ha lenne lelkem, higgyétek el, felköhögném.