Várakozás
Szakadjon már le az ég!
Történjen végre valami már!
Megőrjít, felőröl, lehúz a mélybe
A semmi, a kényszerű várakozás.
Csak mert te olyan vagy,
Én meg ilyen,
Zavaros vizeken kelek át,
Melynek tükre számodra oly sima,
Oly egyszerű. Te semmit se látsz.
Bár elkap időnként a percnyi vágy,
Ha felbukkanok néha,
Nem érhet semmi vád,
De nyugodtan pihensz le,
Ha újra útra keltem,
Csönddé válsz a távolsággal,
S nem kínoz magány.
Csak én várom titkon,
Hogy közelíts felém,
Mert nyugalmam ingatag,
Nem oly biztos, mint a tiéd.
S türelmetlen énem igy kiabál.
Valami történjen végre már!