Megvénhedt
Majdan csend honolt a kis város nesztelen kövén,
Most sírnak az éji szellők simulnak felém,
Kinn maradt a fagyos ég alatt a kín,
Mozdulatlanul várja becsapódását a holt lélek,
De nesztelen zajai, mint arcodnak mindig égnek.
Kavarognak a vágyak, a kihalt utca felnevet,
Néhol homályba vesző régi vágy is felremeg.
Szorosan bújik a vad kit, kerget vágya,
Csak pár megvénhedt szó lesz életének ára.
Szeretnék maradni melletted, mint várad,
Jöjj mellém, ha sötét az éj kísérlek majd,
S kétségek közt sem ér majd a vég átka.