Rád gondolok New York pompájában,
felhőkarcolók árnyékában,
egy messzi, távoli világban.
Rád gondolok édes szülőhazám,
könnyel telik mindkét szemem.

De nagy árat fizettem már érted,
magam marcangolva, emésztve.
Más az élet a bizarr világban,
gazdagok, nyomorgók Paradicsomában.
Mily messze vagy drága szülőhazám!

De hiányoztok hazai nóták, barátok,
sírva, sóhajtva gondolok reátok.
Drága kicsi hazám, szívem érted lüktet,
nélküled színtelen és üres minden,
honvágyam utánad örökké büntet.

Szülőhazám, a te fiad vagyok,
szívemben a te neved ragyog.
Legyen bár sorsom, végzetem, halálom:
magyar vagyok, amíg élek e világon!