Madgar: Az élet háborúja (vers)
Megjelent:
Témakör: Halál



Az élet háborúja

Hideg acél mar a kezekbe,
Sár ragad az arcokra.
A feszes ruha a testekre tapad,
Lelküket szorítja.
A porban, és sárban csúsznak
Kik büszkén lépnek, összeesnek
S nem kelnek fel többé sohasem.
A halál és magány a társuk.

Mert hiába kúsznak,
Egymás mellett emberek.
Hiába szenvednek ugyanattól,
A csatatéren csak egyedül vagyunk.
Csak magunkra számíthatunk.
Félelemtől villannak a szemek,
Piszkos arcok lapítanak,
Kezükben fegyverek.
A gondolatok, és érzelmek cikáznak,
Mint fejük felett elzúgó golyók.
A halál mi körbe vesz!

Valaki felüvölt, s üveges szemmel
Néz a semmibe meredten.
Vádlón villant rám utoljára tekintete.
Nem fedeztem, nem védtem,
S most a vörös tócsában fekszik mindörökre.
Nem ezt nem bírom!
Felpattanok, és megszólal a halál!

Büszkén, kihúzva állok, tudom, hogy meghalok.
Fénylő golyók, hideg acél, mi testembe vág.
Felszaggatja mellemet, vele szívemet, lelkemet!
Kezem rászorítom sebemre, hol elfolyik éltető életem.
De nem adom fel! Küzdök, míg lehet!
Egy golyó, mi leterít, a többi csak kényelmetlen kín.
Egy golyó mi szívemig hatol, és lelkemig.
Az utolsó golyó, mi végzetesen szívembe fúródott,
Nem elölről jött, az ellenségtől,
Hanem hátulról…!

Csendben összerogyok…



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/55236