Epitáfium

itt
hol a nyugtalanság megkarcolja
a fulladó homokórák üvegét
s sovány napsugarak rikácsolnak
rekedt, fájdalmas hangon karcsú imákat

itt
hol szikkadt gondolatok ásítoznak
vasalatlan, tépett öltönyökben
s a keserűség langyos vízében
foszladozó világok úsznak
mint szűz, s kócos fejekben
az óvatlan vágy

itt
hol mézízű a csend ciripelése
s ájultan omlik az ölekbe a tél

itt nyugszom Én!(?)