Elmebaj, vagy Isteni szikra? - Bevezető

Azzal gondolom tisztában vagy kedves olvasó, hogy a valóság és a képzelet között, csak vékony mezsgye húzódik. De azzal is, hogy a normalitás, és a téboly között sem sokkal szélesebb az a bizonyos mezsgye? Persze itt nem elhatározás kérdése a dolog, hanem bizonyos emberi vágyak, és késztetések hatására lépjük át a határt, ahol képzelőerőnk a sokszorosára növekszik. Ahelyett, hogy miután fantáziánkba barangoltunk, visszalépnénk a reális világba, maradunk ott, mert csak így leszünk képesek valóra váltani, amit elképzeltünk. Ami jó esetben nem büntetendő cselekmény, de előidézheti, hogy egy elmegyógyintézetben kötünk ki. Ám, ha fantáziavilágunk sötétségbe vesző részébe tévelyedünk, ezzel egyben a bűn útjára is rálépünk, ahonnan meglehet már nincs visszaút.

A történet egy elmegyógyintézetbe kalauzolja az olvasót, ahol úgy tűnik, az igazgatóorvos sem épp elméjű. De akkor ki a normális? Az ápoltak biztosan nem, hisz van köztük, aki angyalnak hiszi magát, van, aki idegen lénynek, s van, aki „csak” különleges képességű embernek, de még nem jött rá, mi ez a képesség. Nem utolsó sorban van, aki szerint mindannyian egy mátrix világban élünk, tehát Te is, aki éppen olvasod ezeket a sorokat.

Ám mi van, ha az ápoltak között vannak részben normálisak egyedek is, akiktől akár bolygónk jövője függhet? Ráadásul nem csak a történetben, hanem meglehet a valóságba is befolyásolhatják jövőnket, bár tudom, ez képtelenségnek tűnik.

Mi van, ha az elmebaj egyik változata, valójában agyunk egy speciális funkciója, mert olyan helyre vezetheti el az adott személyt a tudatában, a hová különben sohasem érhetne el. A helyre, ahol emberi létünkkel kapcsolatos titkokra lelhetünk. Mert bármennyire is furcsának tűnik, minden ilyen jellegű, sőt a világegyetemmel kapcsolatos kérdéseinkre is meglelhetjük ön magunkban a választ, csak a jó helyen kell keresni.