messze kéne
messze kéne menni
csendek közé ülni
ahová a város
hangja már csak álmos
suttogássá válik
elmenni odáig
csendek között ülve
leheverni fűbe
képzeletem festve
égi mennyezetre
megformázna téged
szép gyönyörűséged
pipacs szirmát ujjam
megcsípné hogy fújjam
fel az égi képre
hajadba a szépbe
vörös feketébe
mosolyognék végre
messze kéne menni
csendek közé ülni
ahová a város
hangja már csak álmos
suttogássá válik
s várni rád halálig