Matt

Ismerős hétköznapok jönnek felém
bólintanak, leülnek velem,
karomat nyújtom, vénámba tű szalad,
a depressziót magamba engedem.

Maszatos célok, homályos vágyak
között matt tekintet jár, benne közöny
lobogó szalaggal ünnepek szaladnak,
elfutnak mellettem s én felöltözöm,

kopott ruhám alatt foltozott lelkem,
orrát lógatva visz viseltes cipőm,
utcasarkon a halál életet kéreget
rám néz, méreget: van-e még időm.

Pazar színekbe szürke kapaszkodik,
letépi őket, az égről a sáros estbe,
bolyongva mindenütt téged kereslek,
mintha nem tudnám: Itt vagy a szívembe.