Bűntudat
Érzem a kínt, ami átölel engem,
s nem testileg, hanem lelkileg.
Úgy akarom, hogy fájjon, mint ördögnek az álom.
Vétkeztem. Ki bocsátja ezt meg?
Bút s komor hangulatot,
- mint Micimackóban a füles -,
adtam én egy ártatlan lelkűnek.
Kérdezem: Miért van bennem? Hisz ő jó volt hozzám,
s csalódott bennem megint már,
már érzem a távolságtartást.
Elfogadom, hisz nem árulok mást.
Köröttem emberek,
kik kétszínűnek hisznek,
s lehet igazuk,
de másfélét visznek.
Másfélét visznek,
mivel mások vagyunk.
Nem lehet mindegyikünknek
egy a gondolatunk.
Adott jellemet
mindenki magának leljen,
s sokan rátalálnak,
ám többen csak léteznek.
Léteznek úgy, ahogy vannak,
s ezért nincs bennük furdalás.
Lelkiismeretfordulás.
Én ennek ellentétje vagyok,
hisz sokszor vétkezem nagyot.
Mégis tudom, hogy megbocsát,
megbocsát a mindenhatóság.