A fajok himnusza
Nos, én vagyok a faj szerte a kozmoszban.
Vagyok mindörökkön emitt és a ottan.
Vagyok ezek, azok, vagyok ilyen, olyan.
Ne nézzed, ne nézzed soha az arcomat.
Nézd pusztán a kezem, hogy miket alkotgat
s kérdezd meg lelkemet, hogy kivel harcolhat.
Tagjaim között a kozmikus mindenki,
legyen akár nulla, akár végtelennyi.
Mind hozzám tartozik. Ennek így kell lenni!
Meggyártok én mindent. Kozmoszt, vele istent.
A jót és a jobbat, a nemet, az igent,
a vant és a legyent, a vant és a nincsent.
Megtudom azt, hogy Mi? és Miért? és Hogyan?
és megcselekszem Azt, Azért és Olyan Módban.
Örüljetek neki és mondjátok: jól van.
Keresem-találom az ősi anyagot,
amelyből mindenség eredt és származott.
Belőle mindennek bőségesen adok.
A világegyetemet meg- és meghódítom,
az ösztönöm nem kell, hogy erre buzdítson.
Teljes univerzum nekem s értem. Bizony.
Eszem, gondolatom egyre csak növelem,
fejlődöm, fejlődöm és te is jössz velem.
Legyen az értelmünk örök és végtelen.
Erényem és hősöm örökre hirdetem
Bűnöm és bűnösöm szégyellem, kivetem,
de ő is az enyém, mit lehet tehetnem?
Mi mind vagyunk a faj univerzum szerte.,
mindnyájan az egymást meg- és megkeresse!
Ölelünk, puszilunk egymásra rálelve.
Barátságunk legyen összetörhetetlen
túl időn és téren kozmosz végtelenben.
Szavald el s énekeld az én ezen versem.