Varjak köröttem
Télidőben, fagy nélküli
decemberben,
ismeretlen pataknál
egymagam sétálok.
Nem locsog, s nem is
csacsog, mint a megszokott.
Köröttem bársonyos tollú,
éjfekete varjak, tipegve
eleséget keresnek
zörgő falevelek közt.
Elnézem hosszú csőrüket,
bánatos szemüket.
Azért van bennük valami
megfoghatatlan báj,
hiába viselik a gyász színét,
s nevezik őket halálmadarának.
Szárnyukat csattogtatva
komótosan, s károgva
elrepülnek fel a magasba.
Egy-egy kopár faágra ülnek,
szürkés-feketés tájba vegyülnek.
2019. december 21.