Kézenfogva

A hold ezüst gyolcsaival elfedett kerteken át hágunk
Összefonódott ujjaink mint hidak, ezernyi szertelen álmunk
Megannyi kapocs, egymásba fonva, s' közben visz a lábunk

Csendes a táj. Az ásító hold beragyogja az éjszakát
És a félhomály is csábít. Hadd lopok egy csókot hát
Édes mint a méz, közben néznek a fák
Azután andalgunk tovább

Közel a part. Bár a hold már rátette kezét
A föveny még őrzi a nap melegét
Hát mezítláb megyünk tovább
A part majd vigyázza szerelmünk nyomát

És te! Te Tó!
Mit játszol velünk?
Hidat festettél nekünk?
És a hol másik vége?
Az álmok világa
Kövéren ásít az éjszakába
Hívogatóan ragyog. Szinte sír
Hogy rálépjünk. De hiába

Nem tesszük. Inkább csobbanunk
Fürdőruhával nem élünk
A jótékony félhomályra bízzuk
Ingatag szemérmünk

Ő lassan, csendben jön be
Szinte forr a víz körötte
Már nem csak az ujjaink érnek össze
Ez az ölelés megmarad örökre

Már zenél. Zenél a világ
Megénekli önnönmagát
A varázsos perceket
Melyekben részünk lehetett

De jő a hajnal, kegyetlen
Szétszakítván az eget
Áttörvén a fellegeket
Elvéve tőlünk mindent
Amit csak lehet

De többet Ő sem tehet

És mi sétálunk tovább
Összefont ujjakal
Kerteken át
Álmokon át
Egy életen át

Veled