Az utolsó dal
Körülöttem furcsa lett az élet,
és vakvágányra került sorsom is,
a talmi szóra már fülem süket,
csak üveggyöngyök, tudom mind hamis.
Nehéz úton vágtam én keresztül
férdigondok terén míg időztem,
fogam csorbult, a szemem is gyengült,
ez minden, amit eddig elértem.
Nem volt apám, ki meséket mondjon,
magam dajkája lettem ezért én,
múltam is csak porbavesző lábnyom,
és a szerencse ritkán jött felém.
Az elszállott nyolc évtizedemből
már csak kevés hamu, korom maradt,
régen megkopott emlékeimből
tákolgatom most össze múltamat.
Mivégre lettem amivé lettem?
Hiszen a vén Európa hány határ!
Lehetnék más, de ide születtem,
magyar vagyok, s Európa a hazám.
Mikor úgy dönt a sors, hogy meghalok,
hiszem, engem nem kell majd temetni
mivel ezzel a földdel egy vagyok
elég poromat szélbe hinteni.