Tükörbe nézve
Szilánkjaira hullott a világ,
Tükrében meg láttam a valóságot,
De valahogy, nem volt az igazi,
Túl sok boldogság volt ott.
Egy tükröződött töredékben,
Töretlenül, s mégis megtörve,
Állva néztem a lélek fényeit elszállni
Mintha szivárvány lett volna.
Benne apró képek, égtek csak égtek,
Ez volt egy ember lehetetlen létezése.
Az élet homályos foltja,
Az érzelmek hullám vasútja.
Tükröződő tükörben,
Meglátva a belső szilánkot,
Értettem meg a boldog világot,
De valahogy görbe volt ez a tükör.
Valahogy most mást mesélt,
S lassan újra össze állt,
Szépen, lassan meg született,
A korom fekete valóság.
Édes a kín szenvedés,
De csak én láthattam,
Nem született ő újjá,
Ugyan úgy szilánkokba hevert, véresen.
S ebben a véres szilánkban,
Meg láttam, meg láttam.
Ki is vagyok,
Csak egy üres tükör, s még egyben sem voltam.