Mikor
Mikor a tűzre-szomjas könny csorog,
pohárban víz tisztán kevés,
mikor a titka törten támolyog,
vajon a „most aztán… ” elég!?
Mikor a hit gyertyacsonkig fogyott,
a józan ész válaszra vár,
mikor az érzés attól fuldokol:
csakugyan én, és senki más?
Mikor az árnyalt szó vigaszt terel,
didereg még a vallomás,
mikor az éj kósza reményt lehel,
lehet ez biztos folytatás?
Vajon a kérdés rég felesleges,
vajon a botlás mégsem úgy…?!