Pusztulás
Ledobja csonthéjas ruháját a Föld,
puha teste mállni kezd a légben,
kikopott oldalát égeti a Nap,
lassan nem látszik a térben.
Egy cseppnyi darabja marad,
tovaszáll, a szél sodorja el
a hörgő vihar pusztító ködéből,
a világ haragja mindent elnyel.
Mi volt rajta, az most nincs,
a létezés temetése vagyon,
eltűnik az élet, vége a virágzásnak,
ez itt nem más, mint pusztulás.