tolditami: Neked… (blog)
Megjelent:
Témakör: Szerelem



Neked…

… a legcsodálatosabb dolog vagy az életemben, bátran ki merem jelenteni, és most már el sem tudom képzelni Nélküled a napjaimat… nem találkoztam még Hozzád hasonló férfival, aki mellett ilyen intenzitással és magasságokban élhetem meg a bennem növekvő elsöprő érzéseket, mintha nem is ezen a világon volnék, mintha nem ezen az idősíkon léteznénk… a mai világban annyira, de annyira ritka az ilyen ember, mint Te, aki szavatartó, őszinte, érett gondolkodású, vágyik az elköteleződésre, felvállal, nem retten el a konfliktustól, de nem is fújja fel a dolgokat, akivel bármiféle nézeteltérést meg lehet beszélni, aki megtartja megvallott titkaim… aki mindezek mellett jó kedélyű, vicces, nyitott, akinek a társaságában nem lehet unatkozni, még akkor sem, ha hallgatunk… bele se merek gondolni, hol lennék, ha nem találkozunk, ha nem fejlődünk idáig… talán megsavanyodva épp mély önsajnálatba burkolózva vegetálnék a zárt szobám leghátsó sarkában… hála az égnek, a sorsnak vagy nem tudom, minek köszönhető, rám találtál és esélyt adtunk… és ennek már fél éve, hihetetlen, mennyire repül az idő, és mégsem elég, sosem elég… talán pont ebben rejlik vélt csekélysége, mert annyira szeretem minden közös pillanatunkat, annyira eltűnik az időérzékelésem, hogy mire felocsúdok, az óramutató már sokadszorra körbejárt és indulsz…

… ha velem töltöd az éjszakát, az is csupán szempillantás, mégis egyre többet jelent számomra… ma pedig az egyik legszebb ébredésem volt a sok mosolygós reggelem közül, és végre el merem hinni, hogy számtalan ilyen alkalom lesz még, amikor mellkasodba fúrva az arcom, ölelésedbe fészkelve ver fel az ébresztő… ilyenkor nagyon nyugodt álmom van, biztonságban érzem magam bőrödet a magamén érezve, és amikor az első tudatos levegővételemmel beszippantott illatod eléri a sejtjeimet, testem parancsszóra engedelmeskedik, szorosabban ölellek, és Beléd mosolygok tincseim alatt…

… a mai ébredésem karjaidban annyira megérintett, olyan hatalmas és váratlanul lecsapó érzésviharba taszított, hogy beleremegett a lelkem, szememet elborította a boldogság párája, legszívesebben felzokogtam volna, de nem akartalak megrémiszteni ezzel a heves érzelemkitörésemmel, így inkább magamba sóhajtva lenyeltem, és kikászálódtam Mellőled… a rövid, pár perces ébrenlétekkel töltött hajnali órákban arcodat fürkésztem, néha-néha végighúztam ujjbegyeim borostás arcéleden, óvatosan, nehogy felkeltselek… és közben csak néztelek, és folyton az járt a fejembe, hogy milyen hálás lehetek a világot irányító erőknek, hogy vagy nekem… hogy mellettem vagy és szerethetlek… hogy akkor is kimondhatom a bennem megfogalmazott vágy fűtötte, szívemre vörös tintával karcolt sorokat, amikor Benned még nem bontott virágot a szerelem rózsabokra, és nem riadsz el Tőlem, nem menekülsz, kitárod a lelked kapuid és magadba fogadsz engem minden hullámzásommal, minden csöpögős és forró érzésemmel…

… még most is, miközben ezeket a mondatokat fogalmazom, átjár a melegség, fojtogat a feltörni akaró sírás… annyira boldog vagyok, hogy elmondani sem tudom, a legszebb szavak sem képesek úgy kiszínezni, hogy hűen lefessék belső örömtáncom és ujjongásom… érezd hát az érintésemből, amelyet folyton Rajtad feledek, ha karnyújtásra vagy tőlem, olvasd ki a Téged fürkésző szemeimből, melyben oly sok csodálat van, figyeld mohó szám, amely inkább fúlna bele csókodba, mint hogy levegőért nyíljon, amikor a Tiedet keresi, fordítsd le testem jelnyelvét, vedd át rezdüléseit, amikor összefonódunk, amikor egy testként vonaglunk, amikor nyakadba kapaszkodva engedem felszínre törni felszított szenvedélyem lángnyelveit, mi magával ragad… nézz rám, amikor minden lélegzetem Érted sóhajtozik, amikor egy apró mozdulatodra úgy reagálok, mint ostorcsapásra, amikor éhes koldusként falom ajkaid, amikor elfúló hangon, szerelmünk gyöngyöző izzadságcseppjeiben megfürödve elvesztem a kontrollt magam felett… nézz mélyen a szemembe, amikor öledben csípőm körözésével megmászom a az általad felkorbácsolt kéjvágy Mount Everest-jét… nézz rám, a gyönyör látómezején túlra, szemem elhomályosult tükre mögé, ahol valódi, mindent felemésztő tűz ég, a kezdeti parázsból mostanra felcsapó lángok óriási területeket tettek Irántad érzett szerelmem martalékává… nézz a szemembe, ugye látod a ragyogást? Ugye érzed aortám pulzálását, ahogy heves szívem pumpálja zubogó vérem? Ugye érzed kipirult bőröm melegét? Ezek a testem válaszreakció közeledésedre… de ugye mögéjük látsz? Nem csupán testem éhezik folyton Rád, minden porcikám, lelkem összes darabkája koplal, ha nem vagy velem… én mindent akarok Tőled, és cserébe mindent Neked adok, a fizikai valón túl a megfoghatatlant is, a nem láthatót…



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/159507